Publicisztika

A dámbikától a csavart szarvú antilopig

E-mail Nyomtatás

A vadászatba jobban bele lehet bolondulni, mint a fehérnépbe vagy italba.”

(Nyirő József: Uz Bence)

A dámbikától a csavart szarvú antilopig

Vadászélményeit fűzte kötetbe Papp György professzor

A vadászat nagyon vegyes megítélésű tevékenység. Sokan vannak, akik a gyilkolást, az állatok leölését látják csupán benne, ezért elítélik magát a vadászatot is, és azokat is, akik művelik. Mások kifejezetten érdeklődve szemlélik a vadászokat, és egyfajta sóvárgással hallgatják az általuk elmesélt, leírt történeteket. Közöttük szép számmal akadnak, akik maguk is boldogan átélnének néhány vadászkalandot. Az azonban biztos, hogy ez a téma nem hagy senkit hidegen és bármelyik oldalon áll is valaki a kérdés megítélésében, azt senki nem vitathatja, hogy nemzetünk hagyományaihoz a vadászat és annak irodalmi szintű dokumentálása alapvetően hozzátartozik.

Bővebben...
 

Adventkezdet Tápióbicskén

E-mail Nyomtatás

Szombaton este meggyújtottuk az első lila gyertyát a családi adventi koszorún. Három lila és egy rózsaszín gyertya van rajta, ami fontos, mert ez már a Jézus-várás ideje, amikor még a színeknek is jelentősége van. Vasárnap reggel nehezen ébredünk. Megbeszéltük, hogy a szentmisére mindenképp elmegyünk, hiszen advent van, de mégis nehéz az ébredés. Valahogy nem ízlik a reggeli kávé sem, és a szürke, borongós időben nem sok kedvünk van készülődni, kocsiba ülni, elindulni. Bizony, nem szép, mégis be kell vallani: sokkal inkább van kötelességtudat ebben, mint őszinte öröm. Örömet most a meleg ágy okozna, amelybe még mindenki visszabújna. A gyerekek is, mi is.

Bővebben...
 

A francia keresztüldözés hagyománya

E-mail Nyomtatás

Franciaországban 2004-ben iktatták be azon törvényt, amely tiltja a vallási jelképek viselését az állami fenntartású közoktatási intézményekben, legyen szó keresztről, félholdról, Dávid-csillagról stb.

Most 13 évvel e törvény elfogadása után, napjaink kereszteltávolításainak fényében olybá tűnhetne, hogy ez volt az ugródeszka a mai történésekhez. Ám napjaink franciaországi keresztkirekesztő zajlásai sokkalta mélyebbre nyúlnak, mint a 2004-es törvény és valahol a modern francia állameszme forrásánál keresendők.

Bővebben...
 

Teleki Pál öröksége

E-mail Nyomtatás

A RETÖRKI, a Lengyel Köztársaság Nagykövetsége és a budapesti Lengyel Intézet könyvbemutatója

Dr. Bogdán Emil Martonvásáron a Mezőgazdasági Kutatóintézet klubjában olyan tevékenységet szervezett, amit Aczél elvtársék megtiltottak. A vád: korabeli betiltott lengyel filmeket mutattak be.

„Köszönöm a szerzőnek, hogy a nemzeti demokrata ellenzék lengyel kapcsolatairól írt. Ez egy hiánypótló könyv, melyben sok olyan híres lengyel professzor, művész, író neve is fel van tüntetve, akikről a magyarok keveset hallottak. Csak azt sajnálom, hogy erről a témáról nem egy nagyobb kötetben írtak, mert még sok forrás áll rendelkezésünkre. A könyv mégis személyes élmények mellett szinte enciklopédikus, lexikális tudásanyagot is tartalmaz. Mindezt szervesen kiegészíti a bőséges jegyzet- és fotóanyag és a kötet végén közölt precíz névmutató. A szerző hangsúlyozta, hogy ezzel a munkájával csak felnyitott egy dobozt, amelynek gazdag tartalma még érdemi feldolgozásra vár” – mondta köszöntőjében Jerzy Snopek, Lengyelország budapesti nagykövete november 11-én, amikor bemutatták a Magyarországi Lengyelek Bem József Kulturális Egyesületének székhelyén Szalai Attila A múltból jelen, a jelenből jövő – széljegyzetek a magyar nemzeti demokrata ellenzék lengyel kapcsolataihoz a 20. század utolsó harmadában című kötetét.

Bővebben...
 

A Visztulától a Dunáig - Zsille Gábor rovata

E-mail Nyomtatás

Kispolszki

Mai első témánk különösen érzékenyen érint, hiszen nagyon szeretem a híres bialowiezai erdőséget, amely Lengyelország északkeleti szélén található, a fehérorosz határ mellett. Az Európai Bizottság tavaly kötelezettségszegési eljárást indított Varsóval szemben földrészünk utolsó érintetlen erdejének ritkítása miatt. Az uniós bíróság pedig idén nyáron ideiglenes jelleggel elrendelte a fakivágások leállítását, amíg az ügyben eljáró európai hatóságok be nem fejezik a vizsgálatot. Ám a legfrissebb sajtóhírek szerint jelenleg is folyik az erdőirtás a területen. Ez tagadhatatlanul aljasság.

Bővebben...
 

Korszakok, lélekmadarak

E-mail Nyomtatás

Gosztola Gábor kiállítása a szentendrei Városház Galériában

Ha a Duna-parti kisváros közalkalmazottja lennék, befelé menet és kifelé jövet látván a tárlat képeit, örülnék a „testközeli” találkozásnak. Azért is, mert a világ zűrzavarában egy leheletnyi időre fölidézi bennünk a csendet. Sugallva – nem véletlenül szerepel a kiállítás címében a szó – a lélek békéjét.

Ha korszakok, akkor lélekmadarak? Mettől meddig, és miért csak lélekmadarak? Kifejezhető-e evvel egy, a verse mellett is, vagy épp attól megittasult poéta képköltészete? Amely, nem úgy a versekben, a világ összes robbanásán (egyenvályúba terelés, a hetvenes évekbeli zaklatások stb.) túllépve jobbára a szemnek hangulatos ringatódzást közvetít.

Még az Eltérített erők (1973, akril, vászon) dinamikájában is ott, noha nyilván társadalmi (politikai) összeütközést is közvetít, a felülmúlhatatlan szépség. Az egymásnak feszülő, de különböző – épp a másikkal ellentétes – irányba tartó színes pászmák tengerből kicsapó tarajának a fölfelé (magasba) való törekvése.

Bővebben...
 

Nomád

E-mail Nyomtatás

Lóránt János Demeter kiállítása a Józsefvárosi Galériában

Egy művész értékét jelzi, ha képei nem csupán a múzeumokban őriztetnek meg, hanem különböző magángyűjteményekben is. Jó esetben ez utóbbiak pótolhatják, mert szívós akaratuk az esztétikumot szolgálja, a nehezen mozduló közgyűjtemények beszerzésének hiányait. Lóránt János Demeter büszke lehet arra, hogy festői életművének nem egy karakteres darabját az a két gyűjtemény (Völgyi-Skonda, illetve Kugler) vette pártfogásba (az őrzés gonddal is jár), amely híres értékőrző és értéktovábbító tevékenységéről.

A mostani tárlat anyagaikból válogat – körültekintő eleganciával.

Bővebben...
 

Kereszteződések

E-mail Nyomtatás

A Hegyvidék Galéria kiállítása

A cím talányos: Kereszteződések? (Még akkor is az, ha a XXI. Hegyvidék Nemzetközi Művésztelep – vezető Kallós Judit – tárlatát látjuk.)

Utak, sorsok, vonalak, életpályák, ábrázolásmódok? Technikák, kifejthető és elhallgatott élmények, egymással a forrponton találkozó életvitelek, magatartásformák? Csak a vonalak, csak a pontok, csak a foltok egymásra épülő – egyik a mást kiemelő-segítő – találkozása? A jót a jóval vagy kevésbé jóval egymásba oltó, minőségileg még nagyobb értéket létrehozó cselekedet?

Bővebben...
 

Életet menteni, és a hazát szolgálni

E-mail Nyomtatás

Hős katonaorvosokra emlékeztek Józsefvárosban

Hős katonaorvosok tiszteletére tartott közös megemlékezést a Nemzeti Fórum Egyesület, a Honvédelmi Minisztérium és Józsefváros Önkormányzata november 3-án a Ludovikához közeli Magyar Orvos Hősi Halottak Emlékszobránál.

Bővebben...
 

A tét a magyarság megmaradása volt

E-mail Nyomtatás

A RETÖRKI és a Barangoló Kiadó könyvbemutatója

Bíró Zoltán: a másik oldal, az úgynevezett urbánus kozmopolita ideákat kergetett, messze elrugaszkodva a hazai valóságtól. Ha nem is volt minden téren nemzetellenes, javarészt közömbös maradt a nemzeti ügyek, sorskérdések iránt. Holott a magyarság számára a tét a megmaradás volt, a kérdés pedig a megmaradás mikéntje.

Bővebben...
 
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség