Hírek

Sunyi Jobbik

E-mail Nyomtatás

A Jobbik kimutatta a foga fehérjét. Tartózkodott, tehát parlamenti nyelven egy gyenge nemet nyomott kedden a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény szavazásakor. A fideszes Kósa Lajos, Gulyás Gergely, Németh Szilárd és Vitányi István által jegyzett indítvány 130 kormánypárti igen, 44 nem és 24 – jobbikos – tartózkodó szavazatot kapott.

Bővebben...
 

Märle Tamás :A MAGYAR ÉLETTÉR SZÍVE

E-mail Nyomtatás

Az idén egy hétvégére esik Trianon évfordulója, valamint a csíksomlyói búcsú, amely érdekes egybeesés mögött komoly összefüggés húzódik 2017 magyarjai számára. A két nap ugyanis egyszerre festi elénk a halált és az életet, a gyászt és a reményt.

Ha kitekintünk a világba, akkor a bevándorlás évszázados problémájával, 21. századi keresztényüldözéssel, vagy az európai népesség és a magyarság fogyásával találkozunk. Könnyen nekikeseredhetünk, és ahogy 1920-ban nem számíthattunk Londonra vagy Párizsra, úgy most sem remélhetünk segítő jobbot Brüsszeltől vagy Washingtontól. Trianonra gondolva először a sebzettség és a fájdalom támad fel bennünk, amely érzések jogosságát vitatni nem lehet, ugyanakkor nem ragadhatunk le ezen a ponton. Csak helyeselni tudjuk, hogy 2010 óta június 4-e nemcsak a szétszakítottságunkra való emlékezés, hanem összetartozásunk napja is, hiszen így ez a nap már nemcsak a múltba tekint vissza, hanem élhetővé teszi jelenünket és a jövőbe mutat.

Bővebben...
 

Csurka István: Az 1990-es januári jóslat a Vasárnapi Újságban ma is érvényes: jönnek az új Kun Bélák

E-mail Nyomtatás

Miért késik ilyen soká Demszky felelősségre vonása? Miért nem ásnak le a kutatók a választási csalásokig, a nyolcéves rendszer lényegéig, az egész társadalmi rétegnek a felelősségéig, amelyik ezt a Gyurcsány–Bajnai-rendszert életben tartotta, és a hasznát élvezte? Meddig kell várni a titkosszolgálatok idegenszolgálatának feltárásáig, a Jobbik megteremtése MSZP-s és titkosszolgálati összefüggéseinek leleplezéséig? Nem lehet megvárni, hogy az elsikkasztás megismétlődjék. Az 1990-es januári jóslat a Vasárnapi újságban ma is érvényes: jönnek az új Kun Bélák. Nem azok, akik akkor, hanem újak. Más szerelésben, baseballsapkában és meleg büszkeséggel, még csak lappangó liberalizmussal, de holnap követelőzővel. Nem lehet mindent a kormánytól várni. A magyar nemzeti keresztény rétegnek, magának a győztes tábornak kell kifüstölnie a liberálbolsevizmust.

Bővebben...
 

Kettévágott életünk, szétszabdalt tájaink, hetedelt hazánk

E-mail Nyomtatás

Aligha találhatunk még egy helyet a világon a mi Kárpát-medencénken kívül, ahol elmondható lenne egy emberről: hat országban lakott, de sohasem költözködött. A napvilágot az Osztrák–Magyar Monarchiában látta meg, kora ifjúságát Csehszlovákiában töltötte, érett férfiként éppen akkor lépett házasságra, amikor Szlovákiában lakott, de vállalkozni Magyarországon kezdett, a Szovjetunióban vesztette el fél szeme világát és csaknem száz évesen, Ukrajnában tért örök nyugalomra.

Bővebben...
 

Családbarát ország

E-mail Nyomtatás

A pusztulás alig száz éve kezdődött, írja a harmincas években Illyés.

Az egyke eddigi irodalma megannyi jajkiáltás, mely hirtelen elnémul. Mintha mindenki, aki a sebet eddig kitakarta, megriadt volna a további fölismerés veszélyétől, attól az áldozattól, amit az igazi gyógyításnak csak a kísérlete is jelent. Egyáltalában jogában áll a nemzetnek, hogy ilyen kérdésbe beavatkozzék? Föltétlenül jogában áll, hisz egész életét fenyegeti. Ha az eleven test vérébe valahol méreg kerül, az egész test azonnal védekezésbe fog, mozgósítja mindenünnen a sejtecskéket a küzdelemre, melytől az egész test sorsa függ.

Csak a beteg szervezet nem védekezik, nyugodtan, szinte örömmel várja a halált.

Bővebben...
 

Helyre kell állítani a természetes reprodukciót Európában! Ez „A” nemzeti ügy!

E-mail Nyomtatás

Most három napig Budapestre figyelt a világ a családok tekintetében, hiszen a Családok Budapesti Világtalálkozója a Budapesti Demográfiai Fórum 2-vel vette kezdetét, amely péntek–szombaton a Családok XI. Világkongresszusával folytatódik, a hétvége első napján kiegészülve az Európai Életvédő Fórum II-vel, s amelyet vasárnap egy nagyszabású családi fesztivál zár majd a budapesti Andrássy úton.

A budapesti Demográfiai Fórum 2-n Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár, köszöntötte az egybegyűlteket.

Arról beszélt, hogy a család kifejezés mögött emberi sorsok és életek vannak. A családi közösségek jól léte miatt dolgozunk – tette hozzá a politikus. Elmondta, hogy ki kell állni értékvesztett világunkban is azokért a dolgokért, ami sokaknak egyértelmű… A következő napokban Budapesten lesz a családok fővárosa – mondta, kiemelve: tudatosítsuk magunkban, hogy milliókat képviselünk!

Orbán: 2030-ra 1,5-ről 2,1-re emeljük a népesedési rátánkat!

A miniszterelnök a magyar kormány nevében köszöntötte a konferenciára érkezőket. Elmondta, hogy 2015-ben (az előző konferencia idején) az illegális migránsok ostroma alatt állt az ország. Ezen emberek balkáni útvonalát mára sikerült lezárni. Majd a betelepüléspárti politika felülvizsgálata is elkezdődött az EU-ban. Elmondta: Európa öreg, gazdag, gyenge és fogy. Akik ide jönnek: fiatalok szegények erősek. Ahonnan jönnek azok az országok népessége nő. Kitért arra is, hogy most jogvédők és embercsempészek bizarr koalíciója van. Szerinte Brüsszelben a migrációról való beszéd a politikai korrektség foglya.

Az, hogy megvédjük déli határainkat azért fontos, mert így családunkat és fiataljainkat is meg tudjuk védeni.

Bővebben...
 

Csorja Gergely: „Különleges vezető felelősség”

E-mail Nyomtatás

Miközben Brüsszel a magyar kormányt ekézi a hetedik cikk mumusával, Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter és Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter vezetésével német–francia munkacsoport alakult, amely javaslatokat dolgoz ki az Európai Unió és az euróövezet továbbfejlesztéséről. A továbbfejlesztés kifejezés némileg finomkodó megfogalmazása annak, amire Németország és Franciaország készül. Ugyanis azért kell „továbbfejleszteni” az euróövezetet, mert az Európai Unió nem tekinthető jól működő szervezetnek sem pénzügyi, sem gazdasági, sem védelmi, sem politikai szempontból. A továbbfejlesztés lényegében központosítást takar, ahol a két legerősebb tagállam, Németország és Franciaország határozná meg az euróövezet vállalatainál alkalmazható adósávokat, létrehoznák a bankuniót és az IMF-hez hasonló alapot, mellyel a szegényebb és problémát okozó európai államokat kényszerítenék térdre.

Bővebben...
 

22 „keresztessel” végzett

E-mail Nyomtatás

Pokolgépes merénylet történt május 22-én éjjel az észak-angliai Manchester legnagyobb rendezvényközpontjában, a Manchester Arenában. A kedd esti adatok szerint a támadásban 22-en életüket vesztették, 59-en megsérültek. A halálos áldozatok és a sérültek között is sok a gyermek és a tizenéves fiatal. A legfiatalabb azonosított áldozat egy nyolcéves kislány. Ahogy Theresa May brit kormányfő fogalmazott, „hideg számítással” elkövetett merényletről van szó, amelynek elkövetője a brit társadalom legfiatalabb tagjait vette célba.

Bővebben...
 

Csurka István: Helyzet van

E-mail Nyomtatás

Tény az, hogy a magyar keresztény oldal ébred és távlatos terveket állít szembe a rombolás programjaival, acsarkodásaival. Az új Magyarország tehát roppant nehéz körülmények között, de reménykedve és elszánásokkal, végre-valahára kifejeződő akaratokkal indul. A liberális piacgazdaság összeomlása, a globalista erőszak lelepleződése, a hazug mítoszok korszakának vége a felszabadulás élményével tölti el a felébredő nemzettudatokat. Tudjuk, látjuk, mennyi talmiság, léhaság és gazemberség vesz még körül bennünket, lesz még sok gondunk, bajunk a rombolás programjával indulókkal, az ötszázalékos törpe kisebbség program nélküli nagyszájúival, de végre látjuk, hogy fordult egyet a csillagóra. Most a gondolkodó, becsületes, tevékeny, bensőleg szabad és bátor emberek kora köszönt ránk. Sok-sok küzdelemmel, fájdalmas veszteségekkel és vérrel, verítékkel, de mégiscsak a mi saját időnk jön el végre.

Bővebben...
 

VÁLASZTÁS-GYULA

E-mail Nyomtatás

Kiss Szabolcs, a Fidesz–KDNP jelöltje nyerte Gyulán a vasárnapi időközi képviselő-választást, amelyet a korábbi fideszes képviselő, Balogh Lajos váratlan halála miatt kellett kiírni.

Május 21-én a Jobbik ugyanúgy, mint Zuglóban, nem indított jelöltet, ezzel a Molnár (MSZP)–Gyurcsány (DK)–Karácsony (Együtt) triász jelöltjének győzelmét akarta elősegíteni. A gyulai képviselői helyért a Fidesz–KDNP, a Gyulai Városbarátok Köre, a Magyar Munkáspárt, a Haza Nem Eladó Mozgalom Párt indított jelöltet, és indult egy független jelölt is. A névjegyzékben 2662-en szerepeltek.

Bővebben...
 
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség