vissza a főoldalra

 

 

határon túli magyarság 2016


Koalíciós megállapodásban rögzítették a választási ígéreteket
Olyan formában fogadták el a dokumentumot, ahogy azt mi javasoltuk. Egyetlenegy vessző sem került ki a dokumentumból (2016. szeptember 9.)

„Tiszteljük, szeretjük, becsüljük”
Külhoni magyarságért kitüntetések átadása (2016. szeptember 9.)

„Egy nép azt mondta: elég volt” – két kiállítás Kassán (2016. szeptember 9.)


Szesztay Ádám: Nagyon aggasztóak a demográfiai folyamatok (2016. szeptember 2.)

MKP: Ha fizetünk, kapjuk is meg a szolgáltatást!
A módosítási javaslat lényege a lakosság nemzetiségi arányának figyelembevétele a közszolgálati televízió nemzetiségi műsorainak közvetítése esetében is (2016. szeptember 2.)

Mi volt Ilonka néni bűne? (2016. szeptember 2.)

Nyílt levélben kérik a többnyelvű helységnévtáblákat Kolozsvár polgármesterétől (2016. szeptember 2.)


Erdélyi remény a pálinkára
A pálinka olyan hungarikum lehet, amelynek minden európai nagyvárosban jelen kell lennie 

(2016. augusztus 26.)

Fölfedte magát a politikus - vállalkozónő
Bárcsak a sajtó hatása máskor is ilyen gyorsan megmutatkozna, de nem erről van szó

(2016. augusztus 26.)

Kihallgatnák a brit tévéseket a román hatóságok (2016. augusztus 26.)


Az EU titkosszolgálatainak együtt kell működniük
Különben képtelenség a terrorizmus ellen fellépni (2016. augusztus 19.)

Nyelv és rög
A felvidéki magyar habitus és fejlődésének hátterei
VIII. rész
(2016. augusztus 19.)

Példaértékű többnyelvűség Nagybányán (2016. augusztus 19.)


Veszélyben a délvidéki iskolák
Nem engedjük háttérbe szorítani a magyarság érdekeit (2016. augusztus 12.)

Megfélemlítési akció
Romániában még adományozni is tilos (2016. augusztus 12.)

Nyelv és rög
A felvidéki magyar habitus és fejlődésének hátterei
VII. rész
(2016. augusztus 12.)

Ősszel több felvidéki magyar településen is időközi választást tartanak (2016. augusztus 12.)


Nyelv és rög
A felvidéki magyar habitus és fejlődésének hátterei
VI. rész
(2016. augusztus 5.)

Menyhárt József: Aktív, rugalmas, tudatos magyar közösséget építünk (2016. augusztus 5.)

Kalákában építik újjá a bölöni Büdösfürdőt (2016. augusztus 5.)

Az ukrán főügyész szégyelli magát Kárpátalja miatt (2016. augusztus 5.)


A felvidéki magyar habitus és fejlődésének hátterei  (2016. július 15.)

Leányok, legények meg a többiek  (2016. július 15.)

Az RMOGYKE tiltakozást és tüntetést tervez a magyar tagozat önállóságáért  (2016. július 15.)

Megerősített tehetséggondozás  (2016. július 15.)

Megtizedelte a magyar diákokat a románvizsga a kisérettségin  (2016. július 15.)


Fő célunk az etnikai vonatkozású politizálás
Mi vagyunk az egyetlen olyan felvidéki párt, mely a magyar érdekeket képviseli (2016. július 8.)

Fico Bonaparte és a juniális forradalom (2016. július 8.)

Ada: Átadták a község nyilvános elismeréseit (2016. július 8.)


VMSZ a kormány része lesz
Megmaradt szövetségünk érdekérvényesítő ereje (2016. július 1.)

Nyelv és rög
A felvidéki magyar habitus és fejlődésének hátterei
IV. rész
(2016. július 1.)

Borboly Csaba maradt Hargita megye tanácselnöke (2016. július 1.)

Még mindig hiányoznak a többnyelvű táblák Marosvásárhelyen (2016. július 1.)

Őry Péter: Napi négy óra magyar nyelvű tévéadásra lenne jogunk!
"... ez a törvény rossz, mert hiányos, de leginkább diszkriminatív"
(2016. július 1.)


Felnőtté vált a felvidéki ifjúsági szervezet
Ha az MKP a nagycsapat, akkor a Via Nova közéletben ténykedő tagjai lesznek az U21-es csapat, az iskolások pedig a fociakadémia (2016. június 24.)

A felvidéki magyar habitus és fejlődésének hátterei
III. rész (2016. június 24.)

Nem kell állandóan a román himnuszt hallgatni (2016. június 24.)


Hárít a választási iroda Soós óvása ügyében (2016. június 17.)

Megvédjük a jelképeinket (2016. június 17.)

Biró Zsolt: kapocs az MPP (2016. június 17.)

Egy rádió a Csallóközből (2016. június 17.)


Felvidéki példaképünk lehetne (2016. június 10.)

Nem költöztetnek migránsokat Komáromba (2016. június 10.)

Magyarországi szakemberek Munkácson (2016. június 10.)

Feljelenti a feljelentőt a sepsiszentgyörgyi MPP (2016. június 10.)


Iskola a szórványban
Identitáserősítő programokat valósítunk meg (2016. június 3.)

Nyelv és rög
A felvidéki magyar habitus és fejlődésének hátterei
II. rész (2016. június 3.)

Kézdi sajtot vegyenek! – A példás összefogás eredménye (2016. június 3.)


Magyar katonasírok Kárpátalján
Mi már annak is örülünk, hogy nem akadályozzák a munkánkat (2016. május 27.)

A magyar pártok ne egymás ellen, hanem egymás mellett induljanak
Meg kell akadályozni, hogy tovább csökkenjen Kolozsvár magyarságának számaránya (2016. május 27.)

Jancsó Badacs Károly: NYELV ÉS RÖG
A felvidéki magyar habitus és fejlődésének hátterei
I. rész
(2016. május 27.)

Aich Péter: Statisztika, avagy hogyan lettem szlovák (2016. május 27.)

A főtérre kerül a Bethlen-szobor Marosvásárhelyen (2016. május 27.)


Vasúti és integrációs közeledések
Versenytársakat kaphat a MÁV (2016. május 20.)

Jancsó Bodacs Károly: Gömörország magyar hangja (2016. május 20.)

Új korszak a Délvidéken? (2016. május 20.)

Háromszék kiáll az SZNT kezdeményezése mellett (2016. május 20.)

MKP: Gímesen női vezetést választottak a helyi szervezet élére (2016. május 20.)

Lesöpörték az asztalról nyolcvanezer ember véleményét (2016. május 20.)


Simon Attila történészt Arany János-díjjal tüntette ki az MTA (2016. május 13.)

„1869 nap igazságtalanság” – Egy felvidéki magyar állampolgársági odüsszeiája (2016. május 13.)

Szabadka: Aláírták a Népszínház felújításának további támogatására vonatkozó szerződést 
(2016. május 13.)

Átláthatóságot és korrupciómentes közéletet ígérnek a néppárt jelöltjei (2016. május 13.)


Elszabotált vagyon - visszaszolgáltatás
A szlovák püspökök összejátszanak a nacionalista szlovák állammal (2016. május 7.)

Nekünk nem kell júdáspénz
A magyarok anyagilag kiszolgáltatottak és félnek (2016. május 7.)

Egy harapásnyi Pozsony (2016. május 7.)

Ülésezett az MNT: Napirenden intézményeink tevékenysége (2016. május 7.)


Vissza kell adni a népszavazás jogi súlyát
Nem támogatjuk a kötelező kvóta bevezetését (2016. április 29.)

A Kárpát - medencei magyar vállalkozások erősítéséről tanácskoztak Révkomáromban (2016. április 29.)

Szabad-e a Felvidék.Ma-nak támogatást elfogadnia? (2016. április 29.)

Magyar támogatással felújított nyelvi szaktantermet adtak át Ungváron (2016. április 29.)


Gyermekpavillonnal újul meg a Székely Nemzeti Múzeum
Parkunkba szökőkutat tervezünk, a múzeumkerti koncerteknek amfiteátrumot (2016. április 29.)

Az énektanítás varázslata
Az uniformizálás rombolja képességeinket, elzárja fejlődési útjainkat (2016. április 29.)

Makacs és maradi
A VERITAS vitaestje Ferenc Józsefről (2016. április 29.)

„A fotózásra fordított energia nem volt hiábavaló!” (2016. április 29.)

„Nagyon szerettem Szlovákiába járni” – Kiss Gy. Csaba a lengyeltől a szlovákig (2016. április 29.)


A magyarság megerősödve kerülhet ki az ukrajnai válságból
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség céljai változatlanok (2016. április 22.)

Kettős mérce román módra
A székely zászló több mint egy vászon és egy rúd (2016. április 22.)

Kukkonia vs. Góbé termékek, avagy Csallóköz esete a kétnyelvűséggel (2016. április 22.)

Kitüntették Kolozsváron Semjén Zsoltot és Kelemen Hunort (2016. április 22.)


Bírság a kétnyelvű táblákért – Villámcsődület Nagyváradon (2016. április 15.)

Bírságok a kolozsvári kórházi diszkrimináció miatt (2016. április 15.)

Nem veszi le a községházáról a magyar zászlót Csíkmadaras polgármestere (2016. április 15.)

Osztálynyitási hercehurca a lévai magyar gimnázium körül (2016. április 15.)


Hogyan tovább MKP?
El kell érnünk, hogy összefogással minél több magyar nemzetiségű képviselő legyen bent a pozsonyi parlamentben (2016. április 8.)

Tárgyalna az MKP-val a Most-Híd; az MKP nem zárkózik el a találkozó elől (2016. április 8.)

A demokrácia meghazudtolása, avagy a törvényes választás utózöngéi (2016. április 8.)

A Kovászna megyei prefektus máris kifogásolja a megyei tanács székely zászlóját (2016. április 8.)


Magyar gyereket magyar iskolába!
A nemzethatárok nem azonosak az országhatárokkal(2016. április 1.)

A magyarság megbélyegzésére nem alapozhatnak törvényt (2016. április 1.)

Fordulat a csíki sör perében (2016. április 1.)

Kitérő válaszokat adtak a hatóságok az EMNT-nek (2016. április 1.)


Jogtiprás és székely méltóság (2016. március 25.)

Román tévészemélyiség: minden magyar Románia ellensége (2016. március 25.)

Nyúlik a kürtőskalácsvita (2016. március 25.)


Nyugalom, ne kapkodjunk! (2016. március 18)

Szigeti: készek vagyunk megkezdeni a tárgyalásokat a Most-Híddal (2016. március 18)

Ezek a büntetőügyes csávók vezetik ma Romániát
Tőlük bezzeg senki sem vont meg semmit. Ja, magyarok is vannak köztük... (2016. március 18)


Délvidék magyarságáért
Egyre fokozódó elvárás, hogy Szerbia változtasson magatartásán (2016. március 11.)

Jogfosztás román módra
Még a kisebbségre vonatkozó törvényeket sem tartják be (2016. március 11.)

Tőkés László erkölcsi kártérítési perét tárgyalta a bukaresti törvényszék (2016. március 11.)

Két magyar tanácsosi lista lesz Marosvásárhelyen (2016. március 11.)


Csemadokosként miért az MKP? - Válaszol Neszméri Tünde (63.) képviselőjelölt (2016. március 4.)

Elismerés az MKP környezetvédelmi programjának (2016. március 4.)

Az EMNP egyedül méretkezik meg Háromszéken az önkormányzati választásokon (2016. március 4.)


A legtöbb pénzt a Fico-párti települések kapták
A magyarlakta települések ismét mostohagyerekek voltak (2016. február 26.)

Esterházy János csehországi rehabilitálásért
Cseh és lengyel történészek is tisztelik és elismerik a vértanú gróf munkásságát (2016. február 26.)

Bárczi Zsófia a Közép-európai Tanulmányok Karának új dékánjelöltje (2016. február 26.)

Farkas Iván: Fejlődjön Dél-Szlovákia közlekedési infrastruktúrája (2016. február 26.)


Kevesebb állami támogatás Hargita megyének
A kormányzati megszorítások ellenére sem bocsátunk el senkit (2016. február 19.)

Bugár kapitulált: A Most-Híd elnöke nem vállalja a nyílt vitát Berényivel (2016. február 19.)

Nem maradhat a csíkszeredai tanácsteremben a magyar és a székely zászló (2016. február 19.)


Válságban a felvidéki magyarság
A kommunizmusban bezárták a hatalom ellenségeit, a demokráciában kizárják őket a közéletből (2016. február 12.)

EMNP: ott leszünk a Székely Szabadság Napján! (2016. február 12.)

Összefogdosásdi (2016. február 12.)

Politikai és hadifoglyok, kitelepítettek – Kárpótlást a gyermekeknek is (2016. február 12.)


Csonka Ákos: Jöjjenek a fiatalok! (2016. február 5.)

Menyhárt József: Összefogunk, mert békében és biztonságban akarunk élni! (2016. február 5.)

A Most-Híd nem vállalja fel a Csemadok programját, így az az MKP-t támogatja (2016. február 5.)

Pereskedik a Kovászna megyei prefektus (2016. február 5.)


A székelyek ereje
Elölről kell kezdeni a párbeszédet a közigazgatás átszervezésről (2016. január 29.)

Őry Péter: Le a láthatatlan álarcokkal! (2016. január 29.)

Farkas Iván: Igazságosabb közteherviselést a vállalkozók számára (2016. január 29.)

Idősek kálváriája készül? – A bürokrácia diszkrét bája (2016. január 29.)


Közös akarat - Bemutatta választási programját az MKP (2016. január 22.)

Öt év alatt közel 1300 szlovákiait fosztottak meg állampolgárságától (2016. január 22.)

Áll a bál az MPP-ben az RMDSZ miatt (2016. január 22.)

Reménysugár (2016. január 22.)


Siculicidium - emlékest Marosvásárhelyen (2015. január 15.)

Megmaradunk? (2016. január 15.)

Zsákmánypártok
Célunk, hogy az erdélyi magyar képviselet minőségileg és számarányában is megerősödjön
(2016. január 15.)