vissza a főoldalra

 

 

határon túli magyarság 2012


A Hét Nap nem csak nyelvében, de szellemiségében is magyar
A bánáti és a peremvidékekre sem könnyű eljutnunk, nehéz megoldani az ottani terjesztést 
(2012. december 7.)

Rendszerváltás vagy rendszerváltozás
A rendszerváltoztató fordulatot egyértelműen demokratikusnak nevezni vitatható 
(2012. december 7.)

Több erdélyi magyar íróról derült ki, hogy jelentett a Securitaténak (2012. december 7.)

’44 mártírjaira emlékeztek Kárpátalján (2012. december 7.)


„Mennyezetünk az a magyar égbolt, amely mindazokat betakarja, akiknek szívét-lelkét melegíti a magyar érzés” (2012. november 30.)

Vajdaságot 70 milliárd dínárral károsította meg a mindenkori szerbiai kormány
Amennyiben Szerbia valóban EU-s tagország akar lenni, akkor üdvös lenne betartani az alaptörvényt (2012. november 30.)

Erős vajdasági érdekképviselet
Az MNT fő feladata, hogy a törvénynek érvényt szerezzen, és az asszimilációs folyamatok leállítása (2012. november 30.)


Hatvan éves a Buenos Aires-i Zrínyi Ifjúsági Kör
„Ne hagyjátok a templomot; a templomot s az iskolát!” (2012. november 23.)

Mai napig elevenen él bennünk Csurka István szabadkai látogatásának emléke
Szerbiában 2010-ig nem létezett civil szervezetekről szóló törvény, előtte a titói „jogszabályok” voltak érvényben (2012. november 23.)

Nem háborús bűnösök, nem kollaboránsok, hanem áldozatok
Bogner úr, ha véletlenül önnek a bunyevácok ártottak volna, akkor öntől bocsánatot kérek.” (2012. november 23.)


Gyermekek és idősek egyaránt áldozatul estek a partizánok kegyetlenségeinek
A lélekharang hangja kiáltsa világgá a kegyetlen megtorlás által halálra gyilkoltak fájdalmát (2012. november 16.)

Éled a kisantant
A románoknak tetszik a „szlovák modell" (2012. november 16.)

Választások a választások után
Kiderült, hogy mire a választási eredmények a kerületi választási bizottságoktól a Központi Választási Bizottsághoz (CVK) érnek, több esetben „megváltoznak” (2012. november 16.)


A KMKSZ javított a 2010-es eredményén, de nem eléggé
Nagyszőlős központú választókerületben Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke a harmadik helyen végzet (2012. november 9.)

Potsa József-program Székelyföld pénzügyi autonómiájáért (2012. november 9.)

Hátrányban a szlovákiai magyar televíziózás (2012. november 9.)


Az 56-osokra emlékeztek Nagyváradon (2012. november 3.)

Civil-díj Hedvignek és ügyvédjének (2012. november 3.)

Tiltakozás az aranybánya ellen  (2012. november 3.)


Pozsonyban nem értékelik megfelelőképpen a magyar gesztusokat
Korrumpálni akarják a felvidéki magyar civil szférát és kulturális szervezeteket (2012. október 19.)

Biró Zsolt az MPP új országos elnöke (2012. október 19.)

Nyirő-ügy: Románia továbbra is ellenzi az újratemetést (2012. október 19.)


Magyarellenes tüntetés Aradon (2012. október 12.)

Mikó-ügy: Halasztással kezdődött a fellebbviteli per (2012. október 12.)

Az EMNP szerint két magyar párt juthat be a román törvényhozásba (2012. október 12.)


A rendőrség a volt polgármestert gyanúsítja
Politikai akarat akadályozza a tábla eltávolítást is (2012. október 5.)

Állandó hangulatkeltés folyik a visszaszolgáltatás ellen
Ne használják fel az egyházunkat arra, hogy ellenségeskedést szítsanak a népek között (2012. október 5.)

A „kis lépések" nagy kudarca (2012. október 5.)


Az alkotmány egyértelműen másodrendűvé tette a nem szlovákokat
A kisebbségek másodrendűségét hangsúlyozza az egyenlő politikai és művelődési jogok hiánya (2012. szeptember 28.)

Magyar Közösség Pártja lett az MKP (2012. szeptember 28.)

Nincs veszélyben a moldvai magyaroktatás (2012. szeptember 28.)


A Mátyás - szoborcsoport ügyében is vizsgálódik a rendőrség
A volt polgármester mintegy 94 ezer euró értékben fogadott el csúszópénzt vállalkozóktól 
(2012. szeptember 21.)

A szabadkai csoda 100. születésnapja
Ünnepséget tartottak a városháza felavatásának centenáriuma alkalmából (2012. szeptember 21.)

Magyarságvédelmi programot dolgoznak ki Tőkésék (2012. szeptember 21.)


Továbbra is az egységes magyar nemzet részének valljuk magunkat
Lényeges lenne a magyar Országgyűlésben is érvényesíteni érdekképviseletünket 
(2012. szeptember 14.)

Nagyváradon is visszaállamosítás következik? (2012. szeptember 14.)

Marad az MKP? (2012. szeptember 14.)


Több mint 25.000 magyar tiltakozott a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium előtt 
(2012. szeptember 7.)

Tiltakozás a szlovák állampolgársági törvény ellen (2012. szeptember 7.)

Szabadka megünnepelte a város napját (2012. szeptember 7.)


Gyergyó- szentmiklósiak világtalálkozója
Új rekord született: 2350 ember ropta a csárdás a főtéren (2012. augusztus 31.)

A nagykaposi példa
Ha mindig azt fogjuk mérlegelni, hogy mit szólnak majd szlovákok, akkor előbb-utóbb meg fog szűnni a magyarság (2012. augusztus 31.)

Személyre szabott biztonság, bizonytalanság (2012. augusztus 31.)


Szlovákia, az abszurdumok országa
A kistelepülések elsorvasztása ellen (2012. augusztus 17.)

Történelemhamisítás folyik Kárpátalján (2012. augusztus 17.)

„Az állam hozzáállása felőröl minket” (2012. augusztus 17.)  


Magyarverés Nagyváradon (2012. augusztus 10.)

A romániai magyarok nehezen befolyásolhatók (2012. augusztus 10.)

Három képviselőjelöltet állított a KMKSZ (2012. augusztus 10.)


A felvidéki gazdaság 22-es csapdája
A középosztály karcsúsításába kezdett a szlovák kormány (2012. augusztus 3.)

A területi autonómiák gazdasági fellendülést hoztak (2012. augusztus 3.)

A magyar összefogás szükségességét hangsúlyozták (2012. augusztus 3.)


Sértő az az állami adomány, amelyet a székelyföldi román egyházak kapnak
Az „édeserdélyezés” pótcselekvéssé satnyul, ha nem társul hozzá a konkrét cselekvés sikerélménye (2012. július 27.)

Csáky Pál: Hőség (2012. július 27.)

Tömegmegmozdulást szerveznek az erdélyi történelmi egyházak (2012. július 27.)


Segítséget kérnek a felvidéki magyar civil szervezetek
Bugárékat azért nem hívtuk meg, mert a pártjuk nem magyar etnikai párt (2012. július 20.)

Tőkés: joggal beszélhetünk romániai kisebbségellenes diszkriminációról (2012. július 20.)

Nem helyes út a folyamatos alkalmazkodás (2012. július 20.)


A KMKSZ önállóan indul a választásokon (2012. július 13.)

Vitam et sanguinem Malina Hedvig (2012. július 13.)

Ványolós István főtanfelügyelő: meg kell húzni Romániában a vészharangot (2012. július 13.)


Díjazták a csernátoni „élő múzeumot”
A székely-magyar örökséget gyarapítani kell (2012. július 6.)

Huzatos Szerbia
Oroszországnak jelentős a befolyása a szerbiai politikára (2012. július 6.)

Kitüntették Bős polgármesterét (2012. július 6.)


A bérszakadék csak nagyon lassan szűkül
A gyermekvállalást nem lehet magánügyként kezelni (2012. június 29.)

Konferencia a kétnyelvűségről (2012. június 29.)

Bugár többször is felmutatta a középső ujját (2012. június 29.)

In memoriam Soós Kálmán
„Így maradok meg hírvivőnek…” (2012. június 29.)


A nagybaconi tragédia
A rendőrség sietve balesetről nyilatkozik, még a törvényszéki orvos vizsgálata előtt 
(2012. június 22.)

Néppárt a korrupció ellen
Új politikai erő született ezen a megméretkezésen (2012. június 22.)

Polémia alakult ki a Magyar Polgári Pártról (2012. június 22.)

Zöld út a kárpátaljai magyar intézmények támogatásának (2012. június 22.)


A jelenlegi keretek közt a szlovákiai magyarság 60-70 éven belül megszűnik
Bugáréknak szükségük van az MKP-és szavazatokra (2012. június 15.)

Magyar kisebbségi témák az EP plenáris ülésén (2012. június 15.)

Ismét beköszönt a lavór-korszak Marosvásárhelyen? (2012. június 15.)


Az RMDSZ volt elnöke a magyar házfőnök ellen (2012. június 8.)

Kvasnica: Hedvig kitartással viseli az újabb megpróbáltatásokat (2012. június 8.)

Félidős az MNT (2012. június 8.)


Hálózat-alapú gazdasági integrációt a Székelyföldön
Erdélyben magasabb a vállalkozói aktivitás (2012. június 1.)

Meddig zaklatják még Malina Hedviget a szlovák hatóságok? (2012. június 1.)

A múlt kötelez
Emléktábla a Rákóczi - szabadságharc tiszaújlaki hőseinek (2012. június 1.)


Székelyföldet népszerűsíti a Legendárium
Lemaradt Székelyföld, szerepelt viszont Drakula és a bukaresti Atheneum (2012. május 25.)

MKP - OKS találkozó (2012. május 25.)

Elbocsátanák a románul nem beszélő közalkalmazottakat (2012. május 25.)


Udvarhelyszéken a minták egyszerűek, de nagyon gazdagok
Ma a tehetősebb inkább túlcicomázott, milka-tehén színű kaput állíttat (2012. május 18.)

Krasznahorka várát csak jövőre nyitják meg újra (2012. május 18.)

Kétnyelvű feliratok Sepsiszentgyörgyön: nem mindegy az elhelyezés (2012. május 18.)


A javaslattal a székely falvak hagymakupolás honfoglalását készíthetik elő
Ahol már nincs magyar iskola, és az egyház is erőtlen, megállíthatatlan az asszimiláció 
(2012. május 11.)

Újabb felvidéki magyarok fordulnak a strasbourgi bírósághoz (2012. május 11.)

Túl sok a magyarok előjoga (2012. május 11.)


Cél: a magyar nyelvű oktatás minőségi fejlesztése
A Bolyai Nyári Akadémia a magyar pedagógusok komoly továbbképzési intézményévé alakult (2012. május 4.)

Vajdaságért – egy normális Szerbiában
Évek óta mostohagyerekként kezelik Vajdaságot (2012. május 4.)

Marosvásárhely: Smaranda Enachet támogatja az Erdélyi Magyar Néppárt (2012. május 4.)


Szlovákiába visszatérnek a '80-as évek
Ficóék taktikája demoralizálja a felvidéki magyar társadalmat (2012. április 27.)

Meghiúsult összefogás Marosvásárhelyen
Megnő az urnáktól távolmaradók száma a magyar közösségen belül (2012. április 27.)

Önkénteseket toboroz Európában az SZNT (2012. április 27.)


Székely lármafák
Nem a török, vagy a tatár támad ránk, hanem az anyanyelvünk, az identitásunk, a szülőföldünk és a lélekszámunk került veszélybe (2012. április 20.)

Sapientia az erdélyi magyarság fejlődéséért (2012. április 20.)

Összefogás az Erdélyi Képzőművészeti Múzeum létrehozása érdekében
Ki szeretnénk békíteni egymással a különböző irányzatokat képviselő erdélyi művészeket (2012. április 20.)


Hamis illúziók miatt megnyerő a ficói retorika (2012. április 13.)

Nem indít saját jelöltet Marosvásárhelyen az EMNP (2012. április 13.)

A KMKSZ a kárpátaljai magyarság közügyeinek gazdája (2012. április 13.)


Aggasztó Máramaros megye magyarságának csökkenése (2012. április 6.)

Lesz-e Petőfi Sándor iskola Segesváron? (2012. április 6.)

Bugár: Boldoghy ügyét felfújták (2012. április 6.)


Magyar többségű választókerületet kér a KMKSZ
Direkt magyarellenes erőkre szavaznak magyar nemzetiségűek (2012. március 30.)

Kiállítás, mely szembesít a valósággal
A falusi fiatalok körében is megjelent a kábítószer használat (2012. március 30.)

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának javaslatai a kormányprogramhoz (2012. március 30.)


Az MKP az összetartó erő (2012. március 23.)

A KMKSZ nyílt levele Ukrajna elnökéhez (2012. március 23.)

Europa Nostra - díjat kap Kovács Piroska máréfalvi néprajzkutató (2012. március 23.)


Csurka István ránk is nagy hatást gyakorolt!
Haynalné Kesserű Zsuzsánna, az Argentínai Magyar Hírlap alapítója (2012. március 16.)

Húsz éves a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség
Magyarságunk iránt is kötelességeink vannak (2012. március 16.)

Magyar állami kitüntetések felvidékieknek (2012. március 16.)

Hogyan tovább, MKP? Interjú az elnökkel (2012. március 16.)


Megígérték, de nem történt semmi
Több mint 100 a hiányzó magyar helységnévtábla a Felvidéken (2012. március 9.)

Egy éve tettek esküt az első külhoni magyar állampolgárok (2012. március 9.)

Százhárom évesen kérte visszahonosítását (2012. március 9.)


Teltházas MKP-s kampányrendezvény Füleken (2012. március 2.)

A román Környezetvédelmi Minisztérium is beszáll a nyárádszeredai perbe (2012. március 2.)

Ungvár elveszítheti Ukrajna egyik legzöldebb városa státuszát (2012. március 2.)


A kommunizmus utáni korrupcionizmus világa
Helyet kér az új generáció (2012. február 24.)

Az Európai Néppárt elnöke bízik az MKP sikerében (2012. február 24.)

Nincs valós érv az előválasztások ellen – Interjú dr. Kincses Előddel (2012. február 24.)


A cseh ellenzék nem ócsárolja úgy a nemzetét, mint a magyar
Az EU-t jobban érdekli a paradicsomok mérete, mint a szlovákiai magyarok helyzete (2012. február 17.)

Egeresi Sándor Vajdaság statútumáról, a tartomány hatásköreiről, Szerbia alkotmányáról (2012. február 17.)

Dobogós az MKP munkahelyteremtő programja (2012. február 17.)


A kozmopolitizmus az egyik legnagyobb veszély
Nem lesz jobb a magyarnak, ha szlováknak vallja magát (2012. február 10.)

Berényi József és Bugár Béla vitája a Gorilla-ügyre összpontosult (2012. február 10.)

Kormányválság – Romániai magyar lapok a bukaresti kormányváltásról (2012. február 10.)


A Gorilla-ügyben szereplők elhagyták az MKP-t
Nem akartuk, hogy a pénz hatalma rátelepedjen a politikára (2012. február 3.)

Veszélyes „aranyláz”
A nehézfémek aránya a település kútjaiban többszázszorosa a megengedettnek (2012. február 3.)

Többek közt a házi pálinkafőzés engedélyezése mellett az MKP (2012. február 3.)


Becses felvidéki népzenei anyagok
A néhai mesemondók tudása mély hiten alapszik (2012. január 27.)

MKP: A megoldás programja (2012. január 27.)

Magyar jogsértések a Kárpát-medencében (2012. január 27.)


Szét akarták veretni a magyarság nagygyűlését
Belső önrendelkezésről ma már szó sem lehet
(2012. január 20.)

Életpályamodell a vajdasági magyaroknak
Eredményes a stratégiai tervezésen alapuló nemzetpolitika (2012. január 20.)

Az MKP-nak már korábban voltak jelzései a Gorilla- ügyekről (2012. január 20.)

Félmillióval több jut a kisebbségi kultúrákra (2012. január 20.)


A szerb szélsőségesek próbaterepe
Ma már tudják, ütniük kell, nem pedig fenyegetőzni (2012 január 13.)

A közösségtudat ápolásáért
Ostromállapot van már több hónapja (2012 január 13.)

Utcanévbotrány Nagyváradon (2012 január 13.)


A színvallás éve (2012. január 6.)

Megbírságolták Marosvásárhely polgármesterét (2012. január 6.)

Hat évtized után kárpótolhatják a kitelepített magyarokat (2012. január 6.)