vissza a főoldalra

 

 

BELFÖLD 2015


„Nem került a csizma a földre”
Csak szárazföldi erők bevetésével lehetne az Iszlám Államot legyőzni (2015. december 23.)

Csillebérc a magyar fiataloké
A szocialista kormányzás idején többen arra játszottak, hogy majd elévül mindenfajta igény (2015. december 23.)

Kárpátalja magyar gyermekeiért
Megnyitottuk a székelyföldi Erzsébet-tábort (2015. december 23.)

A szembesülés ösvényén
Elengedhetetlen, hogy a gyerek is akarja, és a szülő is jóváhagyja a terápiát (2015. december 23.)

A hungarikum mozgalom sikere
A kürtőskalács számunkra egyszerre székely, erdélyi és magyar termék (2015. december 23.)


Termékeny talaj (2015. október 30.)

A gazdasági fejlődés útja (2015. október 30.)

A BIZALOM ELVESZETT (2015. október 30.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 52-53-as ünnepi, dupla száma! 
(2015. december 22.)

MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 51.száma! (2015. december 16.)  

Az űrtevékenység Magyarországon szélesebb körű, mint hinnénk
Magyar asztronauták is utazhatnak a világűrbe (2015. december 18.)

A közjó erősítése
A határokon túli magyar lelkészeket, papokat is támogatjuk (2015. december 18.)

Vége a „papírvadőr”- korszaknak
Javulnak a vadgazdálkodás feltételei (2015. december 18.)

Fenntartjuk hazánk GMO-mentes állapotát
Magyarország vetőmag - termesztésben nagyhatalom (2015. december 18.)

Élhető környezet Ferencvárosban
Folytatjuk a kerület megújítását, szépítését (2015. december 18.)

Szorosabb együttműködés a honvédség és a tűzoltóság között
Ami előnyt jelent a tűzoltási és műszaki mentési szakterület számára (2015. december 18.)
 


ROBBANÁS - VESZÉLYES HELYZET (2015. december 4.)

A háttérbeszélgető (2015. december 4.)

Welcomedrink (2015. december 4.)

Fiú divatbabák (2015. december 4.)

GUY VERHOFSTADT (2015. december 4.)


Tisztességes világnézet (2015. november 27.)

A háború előszobájában – meztelenül (2015. november 27.)

Felsejlik a felvidéki autonómia lehetősége (2015. november 27.)

Nagyot fordul a világ (2015. november 20.)

A GYEVI FALU (2015. november 20.)

ZSEBTÉVÉ (2015. november 20.)  


Sírás Simicskáért (2015. december 11.)

Mi a családi gazdálkodásokat támogatjuk
Ne vásároljunk meghatározatlan eredetű importtermékeket (2015. december 11.)

Keresztény üzletemberek
Nem a profitot, hanem az embert kell előtérbe helyezni, különben rabszolgákká válunk (2015. december 11.)

Több figyelem a mezőgazdasági idénymunkára
Az öntözés a termésbiztonság szempontjából kardinális kérdés (2015. december 11.)

Több pénz a bölcsődei diplomás nevelőknek
Itthon hosszabb ideig kapnak támogatást a gyermekes családok, mint Németországban (2015. december 11.)

Balaton-környéki fejlesztések
A toszkánaihoz hasonló minőségi turizmust teremtünk meg (2015. december 11.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 50.száma! (2015. december 9.)

A válság fő okozója az európai népességfogyás (2015. december 4.)

Két év múlva több lesz a magyar cukor
Kevesebb importra szorulunk (2015. december 4.)

Hazánk élen jár az akadálymentesítésben
Csak most figyeltek föl a fogyatékkal élők problémáira az Európai Parlamentben 
(2015. december 4.)

Orvosi kart szeretnének Győrben
Egy éven belül egészségtudományi kar alakulhat a Széchenyi István Egyetemen (2015. december 4.)

Tisztelet a hősöknek
A kommunista pártfunkcionárius hétvégi házába vitette az emlékmű kovácsoltvas kerítését 
(2015. december 4.)

A tanodaprogram sikeréért
Elemi érdekünk a végzettség nélküli iskolaelhagyás visszaszorítása (2015. december 4.)

Ne váljunk áldozattá
A leghatékonyabb „fegyver” a betörések ellen az előrelátás (2015. december 4.)

Nemzeti közszolgálat
Hogyan is lehetne együttműködni egy olyan szakszervezettel, amelyik azt hangoztatja, hogy a Nemzeti Pedagógus Kar illegitim szervezet, fasiszta, náci elemekkel tarkítva (2015. december 4.)

Főpályaudvar épül Debrecenben
Busz, vonat, villamos, troli – minden egy helyen (2015. december 4.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 49.száma! (2015. december 2.)

Vonzóvá tesszük az agrárpályát
A piaci igényekhez igazítják a képzési palettát (2015. november 27.)

Európa egy nagy geopolitikai játszma áldozata
Fontosnak tartom a széles körű társadalmi felhatalmazást és támogatást, mert ez erősíti meg magyar kormányt az európai és a nagypolitikai porondon (2015. november 27.)

A kkv-k megerősítésével nő a foglalkoztatottság
Nem minden az ár, fontos a minőség is (2015. november 27.)

Kecskemét – egyetemváros
Új kollégiumok és bérlakások a hallgatóknak (2015. november 27.)

Internet, Skype, vészjelző karperec
Még több figyelem az időseknek (2015. november 27.)

Egy férfi és egy nő (2015. november 27.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 48.száma! (2015. november 25.)

Gyurcsány házhoz ment a pofonért (2015. október 23.)

Az egyszerű állam, a reformok és Lázár János (2015. október 23.)

Rendbe hozott rendőrség (2015. október 16.)

Három a kislány (2015. október 16.)

ZSIDÓ VEZETŐ AMERIKÁBÓL (2015. október 2.)

ORBÁN EURÓPA VÉDELMEZŐJE
Nekem Szülőhazám (2015. szeptember 25.)

A nagy bejelentéseket az aprómunka alapozza meg
2018-ig megépül a Miskolc – Kassa autópálya (2015. szeptember 18.)

Csorja Gergely: Baj van! (2015. szeptember 18.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 47.száma! (2015. november 18.)

Együttműködésre hangolva
Leader akciócsoportok találkozója Székelyföldért (2015. november 20.)

Védőoltások, de ingyen!
Az Egészséges Vásárhely Program több eleme országos mintává vált (2015. november 20.)

Az emberek sosem lesznek egyenlőek
Azonos lehetőséget mindenkinek (2015. november 20.)

Itthon kell elérni, hogy ez a szemét eltűnjön a polcokról
Az EU nem teszi kötelezővé egyes tételeken a pontos eredet feltüntetését (2015. november 20.)

Ösztöndíj
Bekerülni a nemzetközi vérkeringésbe (2015. november 20.)


Elterelési hadművelet (2015. október 23.)

Késik a vádemelés (2015. október 23.)

Nem vádaskodni, hanem együttműködni kell (2015. október 23.)

Az a jó az Európai Parlamentben, hogy gyors (2015. október 23.)

BRUSZT (2015. október 23.)

Nemzetként megmaradni (2015. október 23.)


Az önkormányzatiság értelme és társadalmi haszna
Pénzt kapnak a migránsválsággal sújtott települések (2015. november 13.)

Ahány német párt, annyi vélemény
Nem a süketek párbeszédét folytattuk (2015. november 13.)

Nem értik az idők szavát
Válságban az európai és a hazai baloldal (2015. november 13.)

Katonai Repülő Intézet alakult
Célunk a katonai hivatástudat és az elkötelezettség elmélyítése (2015. november 13.)

Gólya-házak, Fecske-házak
A magas albérletárak miatt nehéz helyzetbe került diákok számára (2015. november 13.)

Öngondoskodás
Nagy lehetőséget kaptak a falvak (2015. november 13.)

Forradalom és megtorlás a Dél-Alföldön
II. rész: Fekete Pál, a Békés Megyei Forradalmi Bizottság elnöke (2015. november 13.)

A Vörös Hadsereg hitszegő módon támadta meg az alvó fővárost (2015. november 13.)

Végállomás, kiszállás (2015. november 13.)


Információs támadások (2015. október 16.)

A bajorok realisták (2015. október 16.)

Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog (2015. október 16.)

Kik támogatják az embercsempészeket? (2015. október 16.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 45.száma! (2015. november 4.)


A forradalmi nap krónikája – október 23. (2015. október 22.)

Csorja Gergely: Kötcse (2015. október 16.)

Szíria a kulcskérdés
Putyin kizártnak nevezte, hogy országa szárazföldi harcoló alakulatokat küldjön az Iszlám Állam ellen vívott harcokba (2015. október 9.)

London már nem követeli Bassár el - Aszad szíriai elnök azonnali távozását (2015. október 9.)

A MINISZTER - ELNÖK BESZÉDE (2015. október 2.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 44.száma! (2015. október 28.)

Mi a tejtermelő gazdákat támogatjuk
Áfacsalás gyanús a külföldi olcsó tej (2015. október 23.)

Szó sincs vétójogról
Az uniós szankciók nem is érintik a nukleáris területet, így ezt a projektet sem (2015. október 23.)

Otthonteremtés
Javuló közbiztonság (2015. október 23.)

Szank, az okos község
Piaci előny új technológiákkal (2015. október 23.)

Nyersanyag helyett késztermék
Külgazdasági attasék segítik a magyar vállalkozókat (2015. október 23.)


Itt van az ősz
(állatmese) (2015. október 16.)

A globális pórázon tartott újságírók és informátoraik (2015. október 9.)

Csorja Gergely: A világ beteg embere (2015. október 9.)

Csorja Gergely: Rafinált és hazudós külügyérek (2015. október 2.)

Recsk volt a gyötrelmesebb
Dálnoki Miklós Lajos és Gábori György véleménye, akik Dachauban és Recsken is voltak (2015. szeptember 25.)

Csorja Gergely: A cinizmuson túl (egy kép lábjegyzete) (2015. szeptember 18.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 43.száma! (2015. október 21.)

Európa bádogkontinenssé válhat (2015. október 16.)

Két szakma tandíj nélkül
Jövőre jönnek a szakgimnáziumok (2015. október 16.)

Feketekassza a szociknál
Hamis számlák, adócsalás (2015. október 16.)

Az Iskolakert Program elősegíti a környezeti nevelést
Nemcsak a fővárosi, de a vidéki családok sem foglalkoznak kertműveléssel (2015. október 16.)

Egyszerűbbé válnak a közbeszerzések
A Közgép hamis adatszolgáltatása objektív tény (2015. október 16.)

Gyermekintézmények újultak meg Csepelen
Világháborús bunkerből sóterápiás barlang (2015. október 16.)

A német gazdasági szereplőket hidegen hagyja Merkel bírálata
A külföldi vállalatok hazánkat ma már nem „összeszerelő üzemnek” tekintik (2015. október 16.)

Középiskolásokból ifjú polgárőrök
Az érettségi előtt álló diákok így teljesíthetik 50 órás iskolai közösségi szolgálatukat 
(2015. október 16.)

Bírósági hír
(Szili) Katalin pert nyert (2015. október 16.)

Märle Tamás: Fiatalok és a hazaszeretet (2015. október 16.)


Az EB bírálja Németországot (2015. október 9.)

Veréb az ablakban (2015. október 9.)

„Ez nem egy futsalmérkőzés” (2015. október 2.)

Accepting these migrants is a huge mistake – Melanie Phillips (2015. október 2.)

A feljelentők (2015. október 2.)

BÉLJÓSOK, PRIMITÍVEK, BALFÉKEK (2015. október 2.)

Münchhausen Vona báró a lovát itatja (2015. augusztus 28.)

A Yale-hez kötődő társaságok (2015. augusztus 21.)

Szaddám Huszein (2015. augusztus 21.)

„Fojtsátok őket a vérükbe!” (2015. augusztus 7.)

Erzsébet hercegnő hétévesen náciul karlendített (2015. július 31.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 42.száma! (2015. október 14.)

Az emigráció szellemi öröksége
A magyarországiakat tájékoztassuk a száműzetés mindennapjairól! (2015. október 9.)

A színvonalas felsőoktatás rangot ad a városnak
A Zalaegerszegen végzett mérnökök azonnal elhelyezkedtek (2015. október 9.)

Az egészségügy válságágazattá vált
Újra növekszik a kórházak adóssága (2015. október 9.)

Kampány az orosz piac megőrzése érdekében
Meg kell erősítenünk a szakképzést, mivel az ágazatban kevés a magasan kvalifikált munkaerő (2015. október 9.)

Pakisztáni lesz a háziorvosunk? (2015. október 9.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 41.száma! (2015. október 7.)

Több a földműves
A vidékfejlesztési támogatások közvetlenül szolgálják a gazdálkodókat (2015. október 2.)

Magas minőségű, egészséges termékek
A gazdák egyszerűbb feltételek mellett tudják igénybe venni a támogatást (2015. október 2.)

2016 Szent Márton éve
Tavaly terveztünk, idén már építünk (2015. október 2.)

Riasztó ajtóékekkel a besurranók ellen
Az állampolgárok saját maguk is sokat tehetnek vagyonbiztonságuk érdekében (2015. október 2.)

Menzareform
Egészségesebb lesz az iskolások ebédje (2015. október 2.)


2001. Szeptember 11., az emlékezetes dátum (2015. szeptember 25.)

Háborúra készülünk (2015. szeptember 25.)

20 év börtön elég lesz az „idiótának” (2015. augusztus 28.)

KÁOSZ (2015. augusztus 21.)

Fizessenek (2015. augusztus 21.)

Görögország, az áldozati bárány (2015. augusztus 14.)  

Csintalan a fenegyerek (2015. június 5.)

CIVILBEN
Beszélgetés Manninger Jenővel (2015. május 15.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 40.száma! (2015. szeptember 30.)

Elfogadhatatlan a kvótarendszer
Az Európai Parlament álmegoldást szavazott meg (2015. szeptember 25.)

Magyar–kínai gazdasági sikertörténet
A kormány létrehozta azt az eszközrendszert, mellyel támogatja azokat a cégeket, amelyek Keleten kívánnak megjelenni (2015. szeptember 25.)

Emelkedik a betegágy mellett dolgozók jövedelme
Javultak az ápolási és a gazdasági működés feltételei (2015. szeptember 25.)

Menekülthelyzet – turizmus
Budapest változatlanul olyan biztonságos, mint amilyen egy évvel ezelőtt (2015. szeptember 25.)

Az önellátás felé
Családok százai jutnak kiszámítható jövedelemhez (2015. szeptember 25.)
 


Összekeverte Amerika a szezont a fazonnal (2015. szeptember 18.)

Esély egy élhető világra: Visegrád (2015. szeptember 18.)

Merkel nagyra becsüli a magyar eljárást (2015. szeptember 11.)

Ne játsszuk meg magunkat felebarátaim
2014 a holokauszt 70. évfordulója, 2015 meg a folytatása. Végestelen végig. (2015. szeptember 11.)

Romhalmaz és káosz: Ukrajna (2015. szeptember 11.)

A német–orosz viszonytól függ Európa jövője (2015. szeptember 11.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 39.száma! (2015. szeptember 23.)  

Kevés a börtön
A liberalizmus csődje (2015. szeptember 18.)

Nincs esélyük a spekulánsoknak
Az állami földek vásárlásával megerősíthetők a családi gazdaságok (2015. szeptember 18.)

Külföldi borok – Magyar szüret
Az olasz nagykövetség előtt tüntettek, pedig a spanyol boroktól jobban kell tartani 
(2015. szeptember 18.)

Győrffy Balázs: Öntözni pedig kell
Az Európai Bizottságnak maga felé hajlik a keze (2015. szeptember 18.)

Hosszú távon biztosítható a rezsicsökkentés
Az intézkedés hatására folyamatosan nő a kiskereskedők jövedelme (2015. szeptember 18.)

Zebra Zsaruk
Az egyenruhások diákok bevonásával segítik a közlekedőket (2015. szeptember 18.)

Új remény
Változás a honvédelmi tárca élén (2015. szeptember 18.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 38.száma!   (2015. szeptember 16.)  

A magyar agrárium sikerének záloga
Igazodni kell a munkaerő-piaci szükségletekhez (2015. szeptember 11.)

Megújult az Angolpark
Ahol a források újrafakadnak (2015. szeptember 11.)

Előttünk a város, mögöttünk a kormány
Ma már dunaújvárosinak lenni egészen mást jelent, mint húsz évvel ezelőtt (2015. szeptember 11.)

Fejlesztések eladósodás nélkül
A hazai zöldség - gyümölcspiac elképzelhetetlen a lajosmizsei gazdák terményei nélkül (2015. szeptember 11.)

Digitális Magyarország
A széles sávú infrastruktúra fejlesztése esélyegyenlőségi kérdés (2015. szeptember 11.)

Fellépés a zöldhulladék - lerakók ellen
Megjelentek a vaddisznók a belterületeken (2015. szeptember 11.)


Csak úgy nő bennem az „empátia” (2015. szeptember 11.)

Európa védőbástyái újra mi vagyunk (2015. szeptember 4.)

Galló Béla: Merre mész, Európa? (2015. szeptember 4.)

A liberál bal fából vaskarikája (2015. szeptember 4.)


A FAZ Magyarországról: Majdnem mint egy diktatúrában (2015. szeptember 4.)

Gyurcsányista provokáció (2015. szeptember 4.)

SÁRGABARACK - MAG HADMŰVELET (2015. augusztus 28.)

1999-ig kellet várni, addig még beszélni sem mertek róla (2015. augusztus 28.)

Mire telik a menekültnek?
Okostelefon és Szeged–Bécs taxi (2015. augusztus 21.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 37.száma! (2015. szeptember 9.)  

Harc az Európán kívüli piacokért
Józan fejjel a magyar borról (2015. szeptember 4.)

Lehet ezt a kormányt szeretni, lehet kritizálni, de azt nem lehet rá mondani, hogy az észérveket nem hallgatja meg (2015. szeptember 4.)

A munkaképességet alapvetően meghatározza a testi és lelki egészség
Segítjük a versenyképes kis- és középvállalkozások letelepedését (2015. szeptember 4.)

Vagyon elleni bűncselekmény gyanúja
A jelentést feljelentés követheti (2015. szeptember 4.)

A magyar ipartörténet meghatározó vállalata
A teljes egészében magyar tulajdonú cég valamennyi technológiáját maga fejlesztette ki (2015. szeptember 4.)


A döglegyek, repüljenek bármilyen magasra, nem lesz belőlük sas (2015. augusztus 14.)

A közmédia meg a provokátorok (2015. július 26.)

A liberális kisebbség ránk erőlteti világát
Melegházasság és Budapest Pride (2015. július 10.)

Csorja Gergely: Leviatán elbotlott Manyika Scholl-papucsában (2015. július 3.)

„Nem kell beszarni Orbán Viktortól” (2015. június 19.)

Keresztényüldözés (2015. június 12.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 36.száma! (2015. szeptember 2.)  

KatonaSuli
Minden nemzet hadereje, a hivatásos katonákon túl, a felkészült és sokoldalú tartalékos erőkön nyugszik (2015. augusztus 28.)

Maffiamódszerek
Szervezett embercsempészet zajlik (2015. augusztus 28.)

Mennyien utaznak a 4-es metróval?
Nincs olyan szakmai elképzelés, ami a Déli pályaudvar teljes megszüntetéséről szólna 
(2015. augusztus 28.)

A méhészeti ágazat megerősödött
Jó minőségű árut kizárólag a termelőtől tudnak vásárolni (2015. augusztus 28.)

Családalapítás és munkavállalás
Minél több gyermek szülessen (2015. augusztus 28.)

Csodaszerek sosem voltak, sosem lesznek
Új magyar rákgyógyszer jelenhet meg a piacon (2015. augusztus 28.)


Háborús bűnösök
Sürgős vizsgálatot megkövetelő háborús és emberiség elleni bűntettek bizonyítékaira derült fény (2015. augusztus 14.)

Az ADL és a Stasi kapcsolatairól (2015. augusztus 14.)

Görögország: LAST MINUTE
Megszorítás (2015. július 10.)

Bevándorlás (2015. június 26.)

Halmy Kund két kötetének bemutatója (2015. június 12.)

A holokauszt fia siker (2015. június 5.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 35.száma! (2015. augusztus 26.)

Magyarország „bezzeg országgá” vált
A versenyképes gazdaság feltételei (2015. augusztus 21.)

Húsz év múlva
Új törvény, új partnerségi megállapodások (2015. augusztus 21.)

Megvédjük a Pápai Húst
Nincs titkolni valónk, valamennyi döntésünk nyilvános (2015. augusztus 21.)

Az Erzsébet - táborok alkalmat adnak a tehetséggondozásra is (2015. augusztus 21.)

Piacképes diploma és versenyképes kutatás
A régió legkiválóbb felsőoktatási rendszere a cél (2015. augusztus 21.)

A Farkas major a magyar gazdaság jelentős létesítménye
Egyértelmű az irányvonal: a kis- és közepes gazdálkodások megerősítése (2015. augusztus 21.)

Szinkron (2015. augusztus 21.)

Őrültekháza (2015. augusztus 21.)


Nemzeti libikókánk (2015. augusztus 7.)

ORBÁN HAZAVÁGTA A BALOLDALT (2015. augusztus 7.)

A B-terv (2015. augusztus 7.)

Féltékeny USA
Wolfgang Streeck (2015. augusztus 7.)

Hogyan lehet sikeres Putyin projektje (2015. július 31.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 34.száma! (2015. augusztus 18.)  

Interjú Dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízottal
Nincs újabb 25 évünk (2015. augusztus 14.)

Közfoglalkoztatásból vályogházak
Értékteremtő és közösségformáló programok (2015. augusztus 14.)

Korszerű olimpiai központok
A mátraházi edzőtábor tíz év után újra megnyitotta kapuit (2015. augusztus 14.)

Dopping és olimpia
Magyarország doppingügyben semmivel nincs jobb vagy rosszabb helyzetben, mint a világ vezető sportnagyhatalmai (2015. augusztus 14.)

Ha csökken az áfa, tisztul a sertéspiac
Eredményes lehet a verseny az importárukkal szemben (2015. augusztus 14.)

Az agrárszakma ünnepe
Megújul az OMÉK (2015. augusztus 14.)

Kik laknak a Balaton partján? (2015. augusztus 14.)

Főiskolás vízizsaruk
Bűnmegelőzés a Tisza mentén (2015. augusztus 14.)


A városfejlesztés négy pillére
Az alvóvárosi jelleget új munkahelyek létrehozásával kell megszüntetni (2015. augusztus 7.)

Vissza az utcáról
A hajléktalanellátást csak engedéllyel rendelkező szervezet végezheti (2015. augusztus 7.)

Egy platformon a baloldal és a Jobbik
A menekültügy rendezésében csak a kormánypártok érdekeltek (2015. augusztus 7.)

Diákrendőrség
Rendvédelmi fakultáció a gimnáziumokban (2015. augusztus 7.)

A természet kincsei
A gyógynövény (2015. augusztus 7.)


Út az Európai Egyesült Államok felé (2015. július 31.)

Nem csak mi gondoljuk így (2015. július 31.)

Duray Miklós 70 (2015. július 31.)

Piti, pitibb, legpitibb, átlátszó.hu (2015. július 31.)

Perzsavásár (2015. július 31.)

Ideg–elme (2015. július 31.)


Menekültet verni (2015. július 26.)

KRÍZIS (2015. július 26.)

Ne „nyócévezzünk” már! (2015. július 26.)

Orbán, a populista (2015. július 26.)

340 milliárd eurós nem (2015. július 17.)

Görögország: LAST MINUTE (2015. július 17.)

Eskütételek, interpellációk, azonnali kérdések, viszlát ősszel!
Hat hét henye (2015. július 17.)

Csorja Gergely: A magyarság helye a XXI. században (II. rész)
– Háborús konfliktusok, katonai nyomás – (2015. július 17.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 32.száma! (2015. augusztus 5.)  

Megvalósulhatnak a kanizsai álmok
Szeretnénk, ha újra beindulna a sörgyártás (2015. július 31.)

A kormány stratégiai partnernek tekinti a kis- és középvállalkozásokat (2015. július 31.)

Széchenyi - emlékév meghirdetését kezdeményezik (2015. július 31.)


Stanley R. Sloan: Vakmerő blöff (részlet) (2015. július 17.)

Amerikának nincsenek örök barátai (2015. július 10.)

Megtelt (2015. július 3.)

A titok világa
– a Bilderberg csoport – (2015. június 26.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 31.száma! (2015. július 29.)

Egyszerűbb szabályok
Csökkennek az adminisztrációs terhek (2015. július 26.)

Megújul a Heim Pál Gyermekkórház
A legmagasabb szintű onkológiai ellátást szeretnénk biztosítani (2015. július 26.)

Tiltás a közösség védelmében
Tereinket olyanok vették birtokba, akik veszélyeztetik a polgárok biztonságát (2015. július 26.)

Ne a tükröt törjük szét
Megkezdődhet a magyar bérek felzárkózása az európai átlaghoz (2015. július 26.)

Kiss Attila az év polgármestere
Az ellenzék megnyilvánulásait demagógnak tartom (2015. július 26.)

Kiemelt figyelem a külhoni agrárszakképzés támogatására
Nemzetpolitikai cél a határon túli mezőgazdasági iskolák megerősítése (2015. július 26.)

Nosztalgia (2015. július 26.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 30.száma! (2015. július 22.)

Megvédjük és támogatjuk határon túli testvéreinket
Komoly hiány van jó szakemberekből (2015. július 17.)

Stratégiánk célja az önfenntartó vidék
Az egészséges, biztonságos, jó minőségű hazai termékeket támogatjuk (2015. július 17.)

A természet ereje
Fókuszban a nemzeti parkok (2015. július 17.)

Praxisvásárlás
Legyen vonzó a háziorvosi pálya (2015. július 17.)

Gyurcsány fizesse vissza a pénzt
Pártfinanszírozás brüsszeli forrásból (2015. július 17.)

Elkallódó tehetségek
Több pénz a tehetséggondozásra (2015. július 17.)

Tolvajok ellen
Strand Police 2015 – Kecskemét (2015. július 17.)


Jövőutak:
Az Orbán-kormány, a Fidesz és Magyarország (2015. május 29.)

A félelem bére (2015. május 29.)

Szülj és dolgozz? (2015. május 29.)  

Mozart és Salieri
Salieri még életében túlhaladottá vált (2015. május 29.)

Ember kell a gátra (2015. május 22.)

A lelepleződés (2015. május 22.)

Putyin beszéde (2015. május 22.)

Valós probléma a bevándorlás? (2015. május 22.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 28.száma! (2015. július 8.)

Nem csak a pénz beszél
Sokszoros a túljelentkezés a katonai pályára (2015. július 10.)

Szelíd modell
Kisebb léptékű fejlesztések támogatása van soron (2015. július 10.)

Terítéken az építőipar
Papír helyett internetes ügyintézés (2015. július 10.)

A jó intézkedés árnyoldalai
Félő, hogy a vizsgálatért járó pluszdíj miatt vetélkednek egymással a kórházak (2015. július 10.)

Az igazság főhadiszállásán (2015. július 10.)


MAGYAR TAVASZ (2015. május 15.)

Irányváltás (2015. május 15.)

Noam Chomsky: Izrael és Amerika a két lator állam, Európa pedig az USA szolgája
A lakosságnak ezt a lesújtó véleményét az amerikai média nem hajlandó közzétenni 
(2015. május 15.)

Magyarország háborúba rángatása
A Szics - gárda és a Jobbik (2015. május 8.)

Zsidózó zsidók, orosz ügynökök és köpönyegforgatók, azaz egy XXI. századi párt (2015. április 24.)


Nem sértjük meg az egyetemi autonómiát
Miközben megújulnak a képzési követelmények (2015. július 3.)

A TÖOSZ elégedetlen a 2016-os költségvetési javaslattal
Pogácsás Tibor: pedig stabilabbá válik az önkormányzatok működése (2015. július 3.)

Új életpályamodell a büntetés - végrehatásban
A zsúfoltság csökkentése érdekében férőhely - bővítési programot indítottunk az elmúlt években (2015. július 3.)

Folytatódnak a hatósági ellenőrzések
A miskolciaknak elegük lett abból, hogy a nyomortelepeken hegyekben áll a szemét, és az ott lakók nem akarnak fizetni semmiért (2015. július 3.)

Több mint ígéret: megállapodás
Csatasorba állnak a szolnoki IC-kocsik (2015. július 3.)

Biztonságban a szünidőben
Az online zaklatás ellen (2015. július 3.)

Támogatás Szabó Dezső szellemében
Budafok-tétényi segítség Kárpátaljának (2015. július 3.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 27.száma! (2015. július 1.)

Közigazgatási rezsicsökkentés
Szeptemberre állhat össze a törvénymódosítási javaslatcsomag (2015. június 26.)

Biztonságosabbak lesznek a gólyatáborok
A szervező személyesen felel a táborért, az ott megrendezett programokért (2015. június 26.)

Biztonságosabbak lesznek a gólyatáborok
A szervező személyesen felel a táborért, az ott megrendezett programokért (2015. június 26.)

A közlekedés - biztonságért
Kiemelt feladat a megelőzés (2015. június 26.)

Több segítség a civileknek
A határon túli magyarokkal közösséget építő civilek az egész nemzet számára hasznos tevékenységet végeznek (2015. június 26.)

Még több figyelem az időseknek
Megállapodtak a Segítő Kezek infokommunikációs modellprogramjáról (2015. június 26.)

A nehéz helyzetben élők mellé állt Békés városa
Meleg étellel segítik a rászoruló gyermekeket (2015. június 26.)


Vona a Jobbik kertésze (2015. május 8.)

A kormány bedönti az önálló bírósági végrehajtók rendszerét (2015. május 8.)

Csorja Gergely: Cigányügy és gazdaság (2015. május 8.)

BOTRÁNY EURÓPÁBAN
Ötmillió eurós megbízás a négy fős cégnek (2015. május 1.)

Mérgezett turmix (2015. május 1.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 26.száma! (2015. június 24.)  

Budapest központi szerepének feloldása a közlekedés - fejlesztésben
Gyorsítani kell az engedélyezési eljáráson (2015. június 19.)

Óvodát épít Hódmezővásárhely Kárpátalján
A kor követelményeinek megfelelő, négycsoportos óvodát szeretnénk létrehozni (2015. június 19.)

Megszűnt a tejkvóta
A szomszédos Ausztriában elképzelhetetlen, hogy egy osztrák vásárló magyar tejeket keressen a boltokban (2015. június 19.)

Az értelmiségi hivatás és a sok gyermekes család összeegyeztethető
A gyermekek után járó adókedvezmény bevezetésének, majd a kedvezmény járulékokra kiterjesztésének kedvező hatását nap mint nap érzik a családosok (2015. június 19.)

Nem elég fittek a magyar diákok
Ez nem jelenti azt, hogy a gyermekekben ne lenne meg a mozgásigény (2015. június 19.)

Az innováció a kitörési pont
A kormány megháromszorozza a kutatás-fejlesztés támogatását (2015. június 19.)

Stadionhisztéria(keltés) (2015. június 19.)

Kinek a Monarchia, kinek a nemzet egysége (2015. június 19.)


Zsidózó zsidók, orosz ügynökök és köpönyegforgatók, azaz egy XXI. századi párt (2015. április 24.)

Az új világrend fontos és izgalmas fejleménye
Kínai tulajdonú 50 milliárd dollár alaptőkéjű befektetési és beruházási bank alakult 
(2015. április 17.)

Bukott sztárok? (2015. április 17.)

Pénzmentő és trágyakenő káefték (2015. április 10.)

Nem kell elnézni a bűnt (2015. április 10.)

Szabad-e hazudni? (2015. március 27.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 25.száma! (2015. június 17.)

Csorja Gergely: Kleptokrácia – avagy ki hogyan lop? (2015. május 1.)

Választási katzenjammer (2015. április 24.)

Magyarul Baló Györggyel (2015. április 24.)

Mitől maradnának itthon a fiatalok? (2015. április 24.)

Önkény (2015. április 17.)


Januártól bővül a gyed extra
A szocialista kormányok idején sokkal kevesebb nőt foglalkoztattak a cégek (2015. június 12.)

Nincsenek csodaszerek
Meg kell őrizni a termőföld minőségét (2015. június 12.)

A politikai képmutatás magasiskolája
Az LMP vadgazdája zöldségeket mond (2015. június 12.)

Elkötelezettek vagyunk a fiatal gazdák kiemelt támogatása mellett
2007-ben, az akkori szocialista kormányzat eredetileg tervezett 8,25 milliárd forintnyi keretösszege helyett a polgári kormány mintegy 70 milliárd forintot fordított fiatal gazdálkodók támogatására (2015. június 12.)

Somogy turizmusának fejlesztéséért
Erdőgazdaságunk nyitotta meg először az országban a vadászházakat (2015. június 12.)

Négy nagyvárosban működik a közösségi rendészet
Ezáltal javul a közbiztonság és a lakosság biztonságérzete (2015. június 12.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 24.száma! (2015. június 10.)

Van egy álmom: a kolozsvári Mátyás király szobor és a csíksomlyói búcsú legyen  hungarikum
Erdély, Felvidék, Délvidék és Kárpátalja magyar értékei (2015. június 5.)

A Jászság fővárosa
Dr. Szabó Tamás polgármesterrel beszélgetünk a Dalkia-ügyről, a fejlesztésekről, a hagyományápolásról (2015. június 5.)

Szemünk világa
Szeretnénk, ha a társadalombiztosítás jobban támogatná a szemészeti beavatkozásokat 
(2015. június 5.)

Munkaerőhiány Budapesten
Az újonnan alapított vállalkozásokat támogatjuk, s mobil munkaközvetítő irodát működtetünk (2015. június 5.)

A magyar gazdaság teljesítménye (2015. június 5.)


Csorja Gergely : Mekkora a Fidesz vesztesége
– Kárfelmérés – (2015. március 27.)

A tisztánlátás kedvéért: A Quaestor cégcsoport története
Alapítva 1990. január 13. (2015. március 10.)

Helyzetjelentés
A Magyar Fórum jövője (2015. március 3.)

FURCSA PÁR(T) (2015. március 3.)

A nézettség (2015. március 3.)

Terror (2015. március 3.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 23.száma! (2015. június 3.)

Tovább erősödnek az agrárkapcsolatok hazánk és Oroszország között
Nem akarjuk, hogy az orosz piacba befektetett eddigi munkánk hiábavaló legyen (2015. május 29.)

Többet keresnek majd a járőrök
Augusztus elején kapják kézhez megemelt illetményüket a rendvédelmi dolgozók (2015. május 29.)

Az ösztöndíjas szakmák számát megduplázzuk
Az agrár- és élelmiszer-gazdaság kiemelkedő szerepe (2015. május 29.)

Hazánk tranzitországból célországgá válhat
Drasztikus ütemben nő az illegális határátlépők száma (2015. május 29.)

Százmilliót veszíthet Csepel a szocialisták hibái miatt
A helyi MSZP elnöke által igazgatott cég szabálytalanságokat követett el (2015. május 29.)

A drogterjesztők gátlástalansága nem ismer határt
Sárosi Péter az SZDSZ kábítószer - szakértője nem tudta alátámasztani állítását (2015. május 29.)


A Pilvax alkonya (2015. március 27.)

Ünnepi gyűlés (2015. március 27.)

ALATTVALÓK (2015. március 20.)

Csurkának már megint igaza volt (2015. március 20.)

Mirkóczki, KGBéla és a többiek
Előzetesben Vas Zoltán, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje (2015. március 20.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 22.száma! (2015. május 27.)

A korszerű felsőoktatás megteremtése
Minden, amit teszünk, az épp a hallgatók érdekében történik (2015. május 22.)

Az adósság átrendezése önmagában nem akadályozza meg az újratermelődést
Legalább 100 milliárd forint hiányzik az egészségügyből, ezt a belső hatékonyság javításával képtelenség pótolni (2015. május 22.)

A közjó érdekében
Célunk a magyarországi és határon túli katolikus ifjúsági és felnőttképző intézmények közötti összefogás (2015. május 22.)

Aki a köz pénzét tőzsdére viszi, felelőtlenül hazardíroz
A szocialista kormányok nem kártalanították a regnálásuk alatt bedőlt cégek ügyfeleit 
(2015. május 22.)

Itt volt május elseje (2015. május 22.)


Csorja Gergely: A sötét kor kezdete (2015. március 20.)

Az ötödik hadoszlop (2015. március 13.)

Európa védőbástyája Ukrajna?
– Kárpátalja – (2015. március 13.)

Emlék és folytatás (2015. március 6.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 21.száma! (2015. május 20.)

Előnyben a magyar vállalkozások
Az illegális fakereskedelem visszaszorult (2015. május 15.)

Fókuszban a munkahelyteremtés
Sümegen a turizmusfejlesztés a húzóágazat (2015. május 15.)

Esztergomi háziorvos nyerte el az „év praxisát”
Remélem, hogy megnő a háziorvosok társadalmi megbecsültsége (2015. május 15.)


A „NEMZETI HŐS” (2015. március 13.)

Van, aki nyer, és lesz, aki fizet? (2015. március 6.)

Miért ne fogadhatná el Áder János a meghívást? (2015. március 6.)

Csorja Gergely: Veszprém helyiértéke (2015. március 6.)

Államférfiúi lépték (2015. február 27.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 20.száma! (2015. május 13.)

Gyorsforgalmi utak, gazdaságfejlesztés – dinamikusan fejlődő város
Stratégiai együttműködési megállapodás született Zalaegerszeg és a kormány között 
(2015. május 8.)

Hogy az ifjúságpolitikát azok alakítsák, akikről szól
A kormány egységes Kárpát-medencében gondolkodik (2015. május 8.)

Ötödször is Vidék Kaland
Magyarországi és székelyföldi gazdák várják az érdeklődő városi fiatalokat (2015. május 8.)

Ha nem adósodott el, támogatást kap az önkormányzat
Az adósság - konszolidációban nem részesült települések kötelező önkormányzati feladataikhoz kapcsolódó tevékenységekre használhatják fel a forrást
(2015. május 8.)

Minél több cigányokkal foglalkozó iskolát! (2015. május 8.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 19.száma! (2015. május 6.)

Kellemetlen vendég – az aszály
Kis Miklós Zsolttal, a Miniszterelnökség agrár - vidékfejlesztésért felelős államtitkárával beszélgetünk (2015. május 1.)

Szolnokon ne legyen éhes gyermek
A város polgármesterének, Szalay Ferencnek ez a legfőbb célkitűzése (2015. május 1.)

Együttműködés és innováció
Debrecen a határon átnyúló régió fejlesztési központja (2015. május 1.)

A magyar tejipar nyertese lesz a változásoknak
A hazai termékeket továbbra is népszerűsítenünk kell (2015. május 1.)

Szólaljunk meg minél többen! (2015. május 1.)


Csorja Gergely: Egymásrautaltság (2015. február 27.)

Együtt Pálinkáznak (2015. február 27.)

Hát elment (2015. február 27.)

Tóbiás: A feszítő valóság problémái dübörögnek (2015. február 27.)

Öt gyerek (2015. február 13.)

Álarcosbál (2015. február 6.)

Csorja Gergely: Álértelmiségi álvita (2015. február 6.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 18.száma! (2015. április 29.)

A kultúrán keresztül
A magyar autentikus folklórkincset is bemutatjuk Oroszországnak (2015. április 24.)

Ha másként nem, vaskézzel kell rendet tenni
2014-ben az ellenőrzött könyvvizsgálók 40%-a fennakadt a rostán (2015. április 24.)

Szolgálat a városért
Nálunk kevesebb a bűncselekmény (2015. április 24.)

Az oktatás a jövő pillére (2015. április 24.)


Adalékok a Felvidék műveltségi világából a Wesselényiek, Széchyek, Thökölyek, Csákyak korában (2015. február 27.)

Közel a néphez (2015. február 27.)

Kun Béla repülőgépen menekült az országból (2015. február 20.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 17.száma! (2015. április 22.)

Csökkenhet a forgalmi adó
Ha a költségvetés lehetővé teszi, az általános forgalmi adó mérséklése napirendre kerül 
(2015. április 17.)

Kelet után dél felé nyitunk
A kormány a déli nyitással az üzleti kapcsolatok megkötésének feltételeit teremti meg 
(2015. április 17.)

Új lehetőségek az agrárszakképzésben
A tangazdaságokat is fejleszteni kell, hogy a fiatalok már gyakorlati ismeretekkel álljanak munkába (2015. április 17.)

Az élelmiszer-hamisítás ellen
A NAV és a NÉBIH együttműködésével jelentősen javult az élelmiszer-biztonság Magyarországon (2015. április 17.)

Siker csak gazdaságilag erős városban lehetséges
A Szigeterőd-koncepció a gyulai turizmus legjelentősebb fejlesztése (2015. április 17.)

Provokátorfigyelő
A magukat civilnek hazudó pártaktivisták ellen kívánunk fellépni (2015. április 17.)

Megyeváltás a munkahelyteremtés érdekében
Az MSZP-irodában törvényeket sértő dokumentumok tömkelegére bukkantak (2015. április 17.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 16.száma! (2015. április 15.)

Vendégségben Szabó Istvánnál, a Pest megyei közgyűlés elnökénél
LEGYEN PEST MEGYE BRAND (2015. április 10.)

Jól vizsgázott a kancellári rendszer
Lényeges az intézmények gazdálkodásának átláthatósága (2015. április 10.)

Közutaink megújulnak
A szocialista kormányok nem törődtek az úthálózat állapotának megőrzésével, javításával (2015. április 10.)

Sürgető munkaerő-piaci igények
Duális képzés a Dunaújvárosi Főiskolán (2015. április 10.)

A térség gazdasági központja lettünk
Hatezer új munkahely Kecskeméten (2015. április 10.)

Egyedi tulajdonságokkal rendelkező boraink versenyképesek
Ennek feltétele, hogy a borokat sikeresen megvédjük az eredetvédelemi rendszer kialakításával országon belül és nemzetközi viszonylatban is (2015. április 10.)

Csodaszerek nincsenek
A gyermekkori elhízás egyre gyakoribb. Kevesebb chips és nagy szénhidráttartalmú, gyorsan felszívódó étel kerüljön a tányérra (2015. április 10.)


Ferenc pápa, egy új világ hírnöke (2015. január 30.)

Hát ez az (2015. január 30.)

Soros védi a kuruc.infót (2015. január 30.)

Csorja Gergely: Megrendezett ínség, kreált szűkösség (2015. január 30.)

Az Aranycsapat (2015. január 23.)

Magyarországot szeretnénk Magyarországként megtartani (2015. január 23.)

Csorja Gergely: Terrorizmus, amatőrizmus, a civilizációk összecsapása és egyéb bajok (2015. január 23.)

Mert hülyék azért nem vagyunk (2015. január 16.)

A legfontosabb érv (2015. január 16.)

Rikárdó
Csak azt nem értem, mit játsszák meg magukat (2015. január 16.)

Csorja Gergely: A vidéki Magyarország (2015. január 16.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 15.száma! (2015. április 8.)

Minden ország célja, hogy a villamos energia felhasználását saját forrásból biztosítsa
Nem zárható ki, hogy az orosz Roszatomon kívül más üzemanyaggyártó is beszállítója legyen az új reaktoroknak (2015. április 3.)

Pozitívak az üzenetek
Jó a gazdasági teljesítmény, kisebb a hiány (2015. április 3.)

Halat, vadat s mi jó falat
Vadászati és horgászati együttműködés (2015. április 3.)

Folytatódik az Otthon Melege Program
Magyarország lakásállományának 70 százaléka épületenergetikai szempontból elavult, ezért felújításukat tízmilliárd forinttal támogatjuk (2015. április 3.)

Az örökségvédelemért
A károkozás a leletanyag eltulajdonításától kezdve a régészeti lelőhelyek lerombolásáig óriási méreteket öltött (2015. április 3.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 14.száma! (2015. április 1.)

Forradalmian új technológia érkezhet a térségbe
Csöbör Katalin, országgyűlési képviselő : Ilyen mértékű beruházásra az elmúlt időszakban nem volt példa a környéken (2015. március 27.)

Magyarország gyógyvíz nagyhatalom
Minősített gyógyhelyeink a kül- és belföldi turisták legkedveltebb úti céljai (2015. március 27.)

Átláthatóbb szociális rendszer Gyulán (2015. március 27.)

Eddigi eredményeink önmagukért beszélnek
A fejlesztésekkel csak növekedik lakosságmegtartó erőnk (2015. március 27.)

Szurkolóknak
Sportbarát kormányunk támogatta kérésünket (2015. március 27.)

Magyarország csatlakozott az Európai Űrügynökséghez
A csúcstechnológiával foglalkozó hazai űripari vállalkozások és kutatóintézetek meg tudják őrizni jelenlegi vezető pozíciójukat a régióban (2015. március 27.)
 


Értünk, magyarokért! (2015. január 9.)

Meghalt a Doki (2015. január 9.)

Egy sima, egy fordított – szellemi lustakötés (2015. január 9.)


Progresszívek a kremlinológia útvesztőjében (2015. február 20.)

Csorja Gergely: Trianon zsidó emlékezete (2015. február 13.)

Angela Merkel látogatása elé
Timeo Danaos et dona ferentes, azaz félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is? (2015. február 6.)

A liberálbolsi „elit krémje” (2015. február 6.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 13.száma! (2015. március 25.)

Az internet is közmű
Jelentősége a víz- vagy az áramszolgáltatáséval vetekedhet (2015. március 20.)

A növekedés kulcsa az átlátható, szervezett működés
Világszerte növekszik a sertéshús iránti igény (2015. március 20.)

Bevált a Kaposvár-kártya
A kaposváriak az elsők a városukban: nekik több kedvezmény jár, mert többet is tesznek lakóhelyükért (2015. március 20.)

Élhető, szerethető város a kelet-balatoni térség központja
Nálunk a lakosság mondja meg, hogy milyen fejlesztéseket tart fontosnak (2015. március 20.)

Az UNICEF szolgáltató központ Budapesten
Gérard Bocquenet ENSZ-képviselő, főigazgató elismerően nyilatkozott a gyermekek érdekében tett magyar kormányzati lépésekről (2015. március 20.)

A Ságvári-ügy, avagy a baloldal teljes identitászavara (2015. március 20.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 12.száma! (2015. március 18.)

Esélyteremtés a közigazgatásban
A pályakezdőket segítjük ösztöndíj – programjainkkal
(2015. március 13.)

Az új reformkor hajnalán
A hazai tulajdonú kis - és közép - vállalkozásokkal kívánunk szövetséget kötni (2015. március 13.)

Fejlődik a duális képzés Zalaegerszegen
Anyagi és szellemi segítséget adunk a helyi felsőoktatás fejlesztéséhez és bővítéséhez 
(2015. március 13.)

Siker Szolnokon: megtelt az ipari park
Ezer ember kap munkát az új gyártócsarnokban (2015. március 13.)

Hárít a TESCO
A munkavállalók nevében kérjük a vállalat vezetőit, hogy nevezzék meg a dolgozóknak a bezárások valódi okát és felelőseit (2015. március 13.)

Isten adta természeti kincsünk
Hasznosítjuk a termálvizet a geotermikus fűtéshálózat kiépítésével (2015. március 13.)

A munkaerő-igényes ágazatokat támogatjuk
Megszüntettük a szocialista kormányok által kialakított túlbürokratizált eljárási rendszert 
(2015. március 13.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 11.száma! (2015. március 11.)

A Kárpát-medence szórvány - magyarságát segítő program indul
A közösségi hálózatok kiépítése hosszútávon megállíthatja a magyarság számarányának csökkenését (2015. március 6.)

Inkubátorház Békésen a vállalkozásbarát településért
Felháborító, hogy az ellenzék az óvoda bezárását követeli (2015. március 6.)

Házhoz jönnek az állami szolgáltatások
A kormányhivatali rendszer célja az ügyfelek életének egyszerűbbé tétele (2015. március 6.)

Az emberek zsebében több pénz marad
Jó hír, hogy a napokban hagyott jóvá az Európai Unió öt operatív programot (2015. március 6.)

ILLIBERÁLIS – LIBERÁLIS DEMOKRÁCIA
Gondolatok a demokrácia elméletéről és gyakorlatáról, az államszervezés és -irányítás finomhangolásáról (2015. március 6.)


Overdose tenyészménként is világsztár (2015. február 20.)

A piranha kommandó (2015. február 20.)

Csorja Gergely: Hatalom – cél vagy eszköz? (2015. február 20.)

Miért féltik a demokráciát? (2015. február 20.)

Politikai összhangzattan (2015. február 13.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 10.száma! (2015. március 4.)

Tovább bővülhetnek a magyar – lengyel gazdasági kapcsolatok
A térség energia - biztonságának fontos része az épülő észak – déli energiafolyosó 
(2015. február 27.)

A Szovjetunióba hurcoltak emlékéve
200-230 ezer polgári lakost hurcoltak el málenkij robotra (2015. február 27.)

Több ponton módosult az útdíjrendszer
Az igazságosság elvét tartottuk fontosnak
(2015. február 27.)

Bűnmegelőzés Berettyóújfaluban
Az iskoláskorú gyermekek biztonságérzetét tovább kell növelni (2015. február 27.)

Minden idők legnagyobb fejlesztése valósul meg az Országos Mentőszolgálatnál
Legfontosabb célunk, hogy a mentők gyorsabban érjenek ki a betegekhez (2015. február 27.)

Törvényes és nehéz volt a büntetés-végrehajtás tavalyi munkája
Célunk, hogy a munkaképes elítéltek mindegyike dolgozzon (2015. február 27.)

Keresztény szemmel a bevándorlásról (2015. február 27.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 9.száma! (2015. február 25.)

Fazekas Sándor komoly lehetőséget lát az együttműködésre a Csuvas és a Mari Köztársasággal 
(2015. február 20.)

Ha a család nem tud segíteni
Az államra marad a feladat, hogy az időseket, a gondozást igénylőket támogassa (2015. február 20.)

Húszmilliárdos önkormányzati beruházás
Nyíregyházán fejlesztik a közlekedési és szolgáltatási infrastruktúrát, valamint pálinkaházat létesítenek a térség eredetvédett gyümölcspárlatainak bemutatására (2015. február 20.)

Előkészítés alatt az Országvédelmi Akcióterv
Felháborító, hogy a szocialisták a bevándorlás kérdéséből viccet csinálnak (2015. február 20.)

Új kar indult a Ludovikán
Feladatunk az utánpótlás biztosítása (2015. február 20.)

A nemzetiségeknek adott támogatás kétmilliárd forinttal növekedett
A magyarországi nemzetiségeket sokkal jobban támogatja a polgári kormányzat, mint korábban a szocialista (2015. február 20.)

Súlyos károkat, milliárdos pereket örököltünk
Most végre békés testületi munka folyik Esztergomban (2015. február 20.)

Halálpártiak az ellenzéki civilek (2015. február 20.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 8.száma! (2015. február 18.)

A rezsicsökkentés szerepe az infláció letörésében
A magyarországi befektetők és a hazai vállalkozások is jól járnak (2015. február 13.)

Leépít a Tesco
Bubenkó Csaba: Átláthatóbbá kell tenni a multinacionális cégek működését (2015. február 13.)

A Matyóföld szívében
A népművészet autentikus színhelyén (2015. február 13.)

Vállalkozó önkormányzatok
Térségünk fejlesztési irányait a gazdaság szereplői és a települések vezetői határozzák meg 
(2015. február 13.)

Európa Belvárosa Program
A közterületek megújítása során kicserélik az utcák burkolatát és a környezetet is szépítik 
(2015. február 13.)

Több pénz a mezőgazdaságnak 2015 és 2020 között
Emelkednek a termeléshez kötött támogatások (2015. február 13.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 7.száma! (2015. február 11.)

A SZÉP kártya megőrzi kedvezményes adózását (2015. február 6.)

A balliberálisoknak nem fontos a nemzet, a magyar emberek érdeke
Merkel és Cameron bevándorlással kapcsolatos kijelentéseit nem támadta a baloldali sajtó 
(2015. február 6.)

A Nánási Portéka is versenyez a KAP európai díjért
A gazdatársadalom, az iparosok és a polgárok adják a település erejét (2015. február 6.)

Elsődleges feladat az új munkahelyek létrehozásának elősegítése
A beruházási céltartalékot elsődlegesen pályázati önerőként használjuk fel (2015. február 6.)

A Pannon Háztáji Sertésprogram sikere (2015. február 6.)

A legújabb népvándorlás korában különösen fontos a helyi kötődés (2015. február 6.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 6.száma! (2015. február 4.)  

A felsőoktatásban megkezdődött az oktatói bértábla kidolgozása
A gólyatáborokban történt erőszakos cselekmények miatt a hallgatók által szervezett rendezvényeket törvényben akarjuk szabályozni (2015. január 30.)

A kormány felelősen gondolkodik a települések működtetéséről
Példaértékűen jó Szolnokon az adófizetési morál, melyre joggal lehetünk büszké
k (2015. január 30.)

Céljaink a szolgáltatások bővítése, új vállalkozások betelepülése
Intézmény - rendszerünk – a férőhelybővítéseknek köszönhetően – már felkészült a más településekről érkező családok gyerekekeinek ellátására (2015. január 30.)

Bodrog-parti sikerek
Elsősorban a turisztikai jellegű pályázatokon kívánunk részt venni (2015. január 30.)

Szövetségese szeretnék lenni a térség valamennyi lakosának
Ismerve a baloldali kispártok módszereit, a legaljasabb támadásokra kell felkészülnünk 
(2015. január 30.)

Értékrend (2015. január 30.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 5.száma! (2015. január 28.)

A sport a nemzet közös értéke
2010 és 2014 között 880 településen sikerült sportcélú beruházásokat megvalósítani 
(2015. január 23.)

Zalaegerszeg ismét központi forráshoz jutott
Meg kell erősíteni a város régiós szerepét, és javítani kell a közlekedés helyzetén is (2015. január 23.)

Célunk közös a kormánnyal: mindenki dolgozhasson az évtized végére
A f ejlesztések nemcsak a város érdekét szolgálják, hanem a környékbeli településekét is 
(2015. január 23.)

Pápa városában erősödött a helyi gazdaság, nőtt a foglalkoztatás
A hagyományok átörökítésére vetélkedőket, helyismereti tanfolyamokat szervezünk, és identitástudatot erősítő kiadványt jelentetünk meg (2015. január 23.)

Nem ajándékpénzek az EU-s források
Január végétől nagy számban jelennek meg uniós pályázati kiírások (2015. január 23.)

Égbe szállt az Aranycsapat egyetlen vidéki játékosa
Buzánszky Jenő (1925–2015) emlékére (2015. január 23.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 4.száma! (2015. január 21.)

Isten éltesse Dénes Jánost 85. születésnapján! (2015. január 16.)

A horgászok pártján
Helyes döntés volt a balatoni halászat leállítása (2015. január 16.)

Egymilliárd forintos beruházás valósulhat meg Tiszakécskén
Az összeget sportcentrum kialakítására fordítják (2015. január 16.)

A vitákat szakmai alapon, források bemutatásával kell lefolytatni a vádaskodások helyett
A győzteseknek is lehetnek vétségeik, hibáik, bűneik, ahogy a veszteseknek is vannak erényei és érdemei (2015. január 16.)


MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 3.száma! (2015. január 14.)

Rendezni kell a kerékpáros létesítmények üzemeltetésének és fenntartásának kérdését
Azokban a nagyvárosokban, ahol koncentráltan jelenik meg a környezetszennyezési és a közlekedésbiztonsági probléma, szükséges a gépkocsi utak zsúfoltságát csökkenteni, hogy a kerékpárosok szabadabban közlekedhessenek (2015. január 9.)

Ne csak beszállítók legyenek a kis-és középvállalkozások
Minél több kedvezményes exportösztönző hitelt szeretnénk biztosítani a kkv-szektornak
(2015. január 9.)

A Simon –ügy nemzetbiztonsági szála
Meg kell vizsgálni, hogy a Laborc által vezetett Nemzetbiztonsági Hivatal alkotmányos, törvényes keretek között folyatatta-e le a C típusú nemzetbiztonsági vizsgálatot (2015. január 9.)

A liberálisok nem a népet képviselik, nekik csak a hatalom kell
Az Egyesült Államok vezetése tudja, hogy Oroszországot képtelenség legyőzni, ezért neki befolyásolható, gyenge, Jelcin-típusú vezető kell (2015. január 9.)